Castroneves készen áll arra, hogy motorsport-történelmet írjon

Tavaly májusban Helio Castroneves egy, a hajrában Alex Palou-val vívott fergeteges csatát követően behúzta a 105. Indianapolis 500 győzlemét.
Ennek révén csatlakozott a legendás verseny rekorder, négyszeres győzteseinek elit klubjához, amelynek tagjai között olyan nevek szerepelnek, mint AJ Foyt, Rick Mears, valamint a múlt decemberben elhunyt Al Unser.
Az IndyCarban idén már ismét teljes szezont futó, 46 éves brazil egy pillanatra sem titkolta, hogy nem elégszik meg ennyivel és a célja az, hogy átvegye a vezetést az ötszáz mérföldes viadal örökranglistáján.
A motorsport-történelmi küldetés kapcsán csapatával, a Meyer Shank Racinggel hivatalosan is elinította idei kampányát, ami stílszerűen a ‘Drive for Five’ nevet viseli.
„Őszintén szólva még mindig rendkívül szürreális számomra, hogy az ötödik Indianapolis 500 győzelmemért hajthatok” – nyilatkozta Castroneves.
„Nagyon szerencsés vagyok és igazán megtisztelő, hogy ilyen olyan versenyzők csoportjának részese lehetek, akik a maguk idejében annyira sikeresek voltak. Ebben az évben ugyanúgy vágunk neki a Május Hónapnak, mint tavaly. Akkor ez volt a legelső futamom ezzel a gárdával, azóta pedig már nyolc közös verseny van mögöttünk, úgyhogy teljesen készen állunk arra, hogy elinduljak az ötödikért.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough