Létezik nála pechesebb versenyző? Kasey Kahne ismét kidőlt határozatlan időre

Létezik nála pechesebb versenyző? Kasey Kahne ismét kidőlt határozatlan időre



Kasey Kahne lassan elgondolkodhat azon, hogy valamiféle átok ül rajta.

A washingtoni versenyző még 2018-ban volt kénytelen idő előtt befejezni NASCAR-karrierjét egészségügyi problémák miatt.

Ekkor már másfél éve küzdött kontrollálhatatlan dehidratációval, valamint extrém pulzusszámmal, amely tünetegyüttes minden esetben a futamok vége felé jelentkeztett nála.

A problémák a darlingtoni versenyen érték el a mélypontot, amely után Kahne már életveszélyes mértékű szívdobogás és kiszáradás miatt szorult orvosi segítségre.

Bár a NASCAR-nak búcsút kellett intenie, a nagy szerelmének számító sprint car szakággal azonban nem kellett szakítania, mivel ezen futamok rövid távjait képes tolerálni a szervezete.

Öröme viszont ekkor sem tartott sokáig.

2019. március 29-én, a Williams Grove Speedwayen – amely mindössze a tizedik futama volt – nagyot bukott. A baleset következtében súlyos, de hivatalosan soha nem részletezett sérüléseket szenvedett.

A helyzet komolyságát viszont jól szemléltette, hogy a felépülése közel egy évig tartott.



Érthető módon Kahne rendkívül boldog volt, amikor tavaly decemberben bejelenthette, hogy a 2022-es szezonban már teljes szezonos pilótaként méretheti meg magát a World of Outlaws mezőnyében.

A sors viszont megint közbeszólt.

A február 12-ei, Volusia Speedway Parkban rendezett szezonnyitón ugyanis újabb látványos bukás szenvedett el.

A főfutamba jutásért zajló Last Chance Showdown legelső körében összeért egy ellenfelével, aminek következtében elvesztette uralmát járműve felett, majd nagy erővel a falnak csapódott.

Kahne némi segítséggel ugyan, de önerőből szállt ki a roncsból, ugyanakkor szemmel láthatóan rendkívül dezorientált volt.

A márciusi elején rendezett, texasi fordulón megkísérelte a visszatérést, de a heat-futama után olyan rosszul érezte magát, hogy nem vállalta a folytatást.

A pontos problémáit ezúttal sem hozták nyilvánosságra, a hírek szerint viszont komoly agyrázkódás áll a háttérben.

Egyelőre kérdéses, hogy mikor térhet vissza a volán mögé.



Kahne a minap Twitterén elárulta, hogy továbbra sincs 100%-os állapotban.

Az viszont mindenesetre biztató, hogy a most hétvégén Oklahomában rendezendő WoO-fordulón már személyesen fog szurkolni saját csapata, a Kasey Kahne Racing 9-es számú autójában őt helyettesítő Daryn Pittmannek.





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy