Drámai befutóban szerezte meg első főkategóriás győzelmét a NASCAR „dinnyés embere”

Drámai befutóban szerezte meg első főkategóriás győzelmét a NASCAR “dinnyés embere”


Idén már többször is karnyújtásnyira volt karrierje legelső győzelmétől, de az utolsó pillanatban mindig közbejött valami, ami távol tartotta Ross Chastaint a NASCAR Cup victory lane-jétől.

Las Vegasban a harmadikként, Phoenixen és Atlantán pedig a másodikként ért célba, saját bevallása szerint pedig már kezdte rendkívül frusztrálni, hogy az áttörő siker lőtávolban volt, mégsem tudta megkaparintani.

Az átok azonban végre valahára megtört a COTA-n, ahol nem csak saját karrierje legelső királykategóriás diadalát aratta, de egyben csapata, a Trackhouse Racingét is.

„Istenem Justin, megcsináltuk!” – üvöltötte a rádión a csapattulajdonos Justin Marksnak a NASCAR saját ‘dinnyés embere’.

A nyolcadik generációs dinnyetermesztő családból származó pilóta az autójából kiszállva mi mást is emelhetett volna a magasba, mint a védjegyének számító gyümölcs egy példányát, amit aztán annak rendje és módja szerint földhöz is vágott.

Chastain az élről kezdhette meg az utolsó, már hosszabbításban elrendelt restartot.

Nem sokáig birtokolta viszont az első helyet, miután AJ Allmendinger egy agresszív manőverrel megelőzte.

A duó csatája itt nem ért véget, aminek hevében két kanyarral később sikerült össze is érniük.

A vezetést egy pillanatra Alex Bowman vette át, Chastain ekkor azonban hátulról meglökte Allmendingert, aminek hatására a Kaulig Racing pilótája eltalálta az imént említett Hendrick Motorsports-os kollégáját.

Allmendinger kiforgott, Bowmannek pedig szélesen kellett vennie a pályát, miközben a Trackhouse Racing 1-es számú Chevyje ismét az élre tört.

Chastaint innentől már semmi sem állíthatta meg és végül beteljesítette régóta dédelgetett álmát.



A 29 éves floridai elsősége révén a Cup Series idei hatodik fordulóján a hatodik különböző futamgyőztes pilótát ünnepelhette.

Ebből harmadik alkalommal (Austin Cindric/Daytona 500 és Chase Briscoe/Phoenix után) ráadásul olyan versenyző ünnepelhetett, aki ezt megelőzően még soha nem tudott diadalt aratni a legmagasabban jegyzett kategóriában.

Külön érdekesség, hogy ez a futam már zsinórban a tizenkettedik olyan lett a sorban, amit 30 éven aluli versenyző nyert meg.

Másodikként Bowman zárt, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokát Christopher Bell kaparintotta meg.

Befért még a top 5-be Chase Elliott és Tyler Reddick is.

Allmendinger végül a harmincharmadik lett, csalódottságát pedig nem is próbálta palástolni.

Végül mindenkinek bele kell néznie a tükörbe” – nyilatkozta AJ a FOX-nak.

„Ha ez szerinte rendben van, akkor oké. Minden ember más.”

Chastain tisztában volt azzal, hogy ellenfele neheztelni fog rá.

„Tudtam, hogy mérges lesz. Keményen versenyeztünk mindketten. Ha Cup-győzelemről van szó, akkor nem adhatod fel harc nélkül.”

A Kaulig Racing sem maradt el a válasszal:

„Ki kellett ütnie ahhoz, hogy legyőzzön bennünket. Senki sem volt jobb AJ-nél, senki!”



A Trackhouse Racing egyébként nem csak a győzelmet szerezte meg, de Daniel Suarez révén az első szakaszt is ők nyerték.

A második legjobbja Denny Hamlin lett, neki viszont ennyiben ki is merült a sikerélmény az idény legelső road-pályás futamán.

A Joe Gibbs Racing veteránja kétszer is megforgott, kormánymű-problémákkal küzdött, továbbá büntetést is kapott, miután levágta a sikánt.

Mindennek hála csak a tizennyolcadikként zárt.

A Hamlin által társtulajdonosként jegyzett 23XI Racing napja is katasztrofális lett.

Bubba Wallace autójáról a harmadik szakasz elején leesett a kerék, ami miatt a 23XI Racing pilótájának fel kellett adnia a versenyt.

Az ilyen malőrt a NASCAR rendkívül komolyan veszi, így a 23-as Toyota crew chiefje, Bootie Barker minden bizonnyal többfutamos felfüggesztésre kerül.

A gárda másik pilótájának, Kurt Buschnak sem jött ki a lépés és végül meg kellett elégednie a harminckettedik pozícióval.

A Cup Series mezőnyének következő bevetésére április 3-án, a Richmond Racewayen kerül sor.