Túlélni 214 G-t – Kenny Bräck horrorbukása

Számos olyan versenyző van a motorsport történetében, akiknek neve nem az eredményeik, sokkal inkább egy brutális bukás következtében égett be az emberek tudatába.
Ilyen például Gordon Smiley, akinek az eltökéltsége lett a veszte, a nagy áttörés kapujában halálos tesztbalesetet szenvedett Tony Renna, vagy épp az egyetemes autóversenyzés valaha volt talán leghorrorisztikusabb tragédiájának áldozatává vált Russell Phillips.
Ezen cikk főszereplője azonban némiképp kilóg a sorból, hiszen fenti kollégáival ellentétben nem csak életben maradt, de már jóval az őt ért incidens előtt, pozitív előjellel beírta magát a sportág nagykönyvébe.
A kilencvenes évek végén Kenny Bräck az Indy Racing League egyik legnagyobb nevének számított.
A svéd pilóta 1998-ban bajnoki címet szerzett az AJ Foyt Racingnek, a következő szezonban pedig leszállította az Indianapolis 500 győzelmét is.
Ezt követően a rivális CART-ba szerződött, az első két idényben a Team Rahal, majd 2002-ben immár a Chip Ganassi Racing színeiben.
Bräck végül 2003-ban, Rahalékkal visszatért az IRL mezőnyébe. Az év során nyolc top 10-es befutót produkált, beleértve a Motegin rendezett Indy Japan 300-on szerzett második helyét.

A szezonzáró Chevy 500-on azonban minden borult.
A Texas Motor Speedway oválján lebonyolított verseny 188. körében, 354 km/h feletti tempó mellett Bräck 15-ös számú Dallara-Hondájának bal első kereke összeért Tomas Scheckter autójával, aminek következtében a dél-afrikai keresztbe fordult, a svéd pedig rakétaként lőtt ki a pályát szegélyező kerítésbe.
A baleset során fellépett, hatalmas centrifugális erő darabjaira szaggatta a versenygépet.
Bräcket életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Többek között számos helyen eltört mindkét lába, a bordái, a szegycsontja, csigolyái, mindemellett pedig koponyaűri vérzést és szemkárosodást is megállapítottak nála.
Az akkor 37 éves pilóta több hetet töltött intenzív osztályon.
Ebben az időszakban orvosai igyekeztek felkészíteni a családját a legrosszabbra, mondván már az is csoda volt, hogy egyáltalán élve hagyta el a versenypályát.
Bräck azonban nem csak a doktorok negatív prognózisára, de en bloc a tudományra is rácáfolt.

A balesetet követő hivatalos vizsgálat eredménye alapján ugyanis halottnak kellett volna lennie.
A cockpitben mért erőhatás csúcspontja a másodperc egy tört részéig nem kevesebb, mint 214 G volt.
Ennél is hajmeresztőbb viszont, hogy a Bräck fülében lévő szenzor 193 G-t jelzett, mielőtt még végképp felmondta volna a szolgálatot.
Ez az adat máig ott szerepel a Guinness Rekordok Könyvében, mint a legmagasabb G-erő, amit egy ember kibírt.
Bräck felépülése több, mint másfél éven át tartott. Eközben sokan egy lyukas garast sem adtak volna arra, hogy valaha is visszatér a volán mögé és már azt nagy eredménynek könyvelték el, ha egyáltalán normális életet tud élni.
Ő azonban újra rácáfolt a kétkedőkre.
A 2005-ös Indy 500 egyik edzésén Buddy Rice falnak csapta a Rahal Letterman Racing autóját, aminek következtében agyrázkódást szenvedett. A versenyt egy évvel korábban a pole-ból rajtolva megnyert amerikainak így vissza kellett lépnie, az RLR pedig egy merészet húzva felajánlotta a helyét Bräcknek.
Érdekességként megjegyeznénk, hogy ironikus módon pont Rice volt az, aki 2004-ben átvette a lábadozó svéd helyét a csapatnál.
A hosszú kihagyás ellenére Bräck nem csak szinte azonnal felvette a tempót, de 227.598 mph-val (366.283 km/h) ő produkálta a kvalifikáció legmagasabb átlagsebességét is.
Ezt azonban nem az időmérő első napján hozta, így a szabályok értelmében csak a 23.-ként rajtolhatott.
Maga a verseny azonban műszaki hiba miatt mindössze a 91. körig tartott számára.
Mint később kiderült, a 89. Indy 500 egyben karrierje utolsó IRL-futama volt.
„Gyakorlatban a visszatérés nem volt nehéz” – nyilatkozta az OldRacingCarsnak 2015-ben Bräck.
„Én voltam a leggyorsabb a kvalifikáción is. Persze ott motoszkált bennem, hogy megvan-e még a sebességem és a mentális erőnlétem, de pár kör után minden kétely elszállt.
A legnagyobb kihívás az volt, amikor Bobby [Rahal] felajánlotta a lehetőséget és nekem döntenem kellett, bevállaljam-e. Egyszerűbb volt kilistázni azokat a dolgokat, amik nem voltak rommá törve a testemben a baleset után! Horizontálisan 214 G-t szenvedtem el, a fülemben pedig 193 G-ig mért a szenzor, mielőtt tönkrement volna, szóval nem egy olyan bukásról volt szó, ahonnan csak úgy elsétálhat az ember.
Az orvosaim sem értették, miért vagyok életben, hiszen ennél jóval kisebb erőhatás is halálos lehet a másodperc tört része alatt.Tizennyolc hónapon át, minden egyes nap keményen dolgoztam a rehabilitáción, hogy újra autóba ülhessek, amit sikerült is elérnem. Azt viszont nem tudtam, miként teljesíthetek.
Ekkor már abban a korban voltam, amikor nem éreztem eléggé eltökéltnek magam ahhoz, hogy folytassam a kemény munkát és minden percemet a győzelemért áldozzam fel. Ráadásul az Indy 500-on már az sem volt vonzó számomra, hogy a középmezőnyben autóztam. Nos, ezért vonultam vissza az open-wheelből.”
A versenyzéssel azonban teljesen nem hagyott fel és a kétezres évek végén kipróbálta magát a rallyban, valamint a rallycrossban is.
2015-től a McLaren Automotive-nál tevékenykedik az utcai autók fejlesztési részlegén, saját rockbandájában zenél és egy ideig a 2022-ben Indy 500-at nyert Marcus Ericsson menedzsere is volt.
Bräck az oválversenyzést a mai napig a sportág legnagyobb kihívásának tartja.
„A legnagyobb különbség az oválok és a technikás pályák között az, hogy előbbin folyamatosan az életed kockáztatod. Teljesen más hozzáállást igényel. Egy jó versenyzőnek viszont mindenhol gyorsnak kell lennie. Az igazán komoly meglepetést nekem anno az okozta, hogy mennyire alaposan kell belőni az autót, miközben csak egyetlen irányba megyünk.
Európában sokan azt gondolják, hogy nem nagy dologról van szó, pedig valójában az oválok hihetetlenül összetettek beállítások és versenyzői attitűd terén is. Az Indy 500 kvalifikációja a legnehezebb, legijesztőbb kihívás, amivel egy autóversenyző valaha találkozhat.”
források: Guinness World Records, OldRacingCars.com, Motorsport Magazine (Simon Taylor), BuildingSpeed.org., Wikipedia, Dallara Magazine 2010/05
