A Hailie Deegant kihívó Insta-modell már az IndyCar utánpótlás-programjában van

A Hailie Deegant kihívó Insta-modell már az IndyCar utánpótlás-programjában van



Vadonatúj versenyzővel bővül az Indy Pro 2000 idei szezonjának mezőnye.

Az Exclusive Autosport hivatalosan bejelentette, hogy Lindsay Brewer fogja vezetni a 93-as számot viselő Tatuus IP-22-est, főszponzora pedig a Mastermine lesz.

A 24 éves hölgy neve nem sokat mondhat az autósport szerelmeseinek, a közösségi médiában azonban milliós rajongótábort tudhat magáénak.

Ezen tényt a csapat sajtóközleménye is külön kihangsúlyozta.

Brewer versenyzőként eddig csak nagyon alacsonyan jegyzett, zömében amatőr bajnokságokban jelent meg, de eddig még egyetlen dobogós hely sem szerepel a neve mellett.

Pályafutását azonban egy rendkívül profi PR-csapat egyengeti, akiknek köszönhetően már 2016-ban olyan hangzatos jelzőkkel illették a médiában őt, mint pl. az “IndyCar jövője”.

Sokan ezt a fajta, eltúlzott reklámot nem is nézik jó szemmel.

Közéjük tartozik Hailie Deegan is, aki tavaly nyáron egy podcastben úgy nyilatkozott, szerinte rendkívül negatív hatással van a sport iránt ténylegesen érdeklődő hölgyek megítélésére az a jelenség, hogy számos lány versenyzőnek állítja be magát, holott valójában csak pózolnak az autókkal.



Ezt Brewer magára is vette és nem volt rest párbajra kihívni a NASCAR Truck Seriesben szereplő Deegant, hogy bizonyítsa, ő nem csak egy Insta-modell, hanem valódi pilóta.

A Lindsay pályafutását egyengető Clubhouse Media Group egyenesen 25.000 dollárt ajánlott fel a győztesnek, amit jótékony célokra ajánlhatott volna fel.

A Deegan vs. Brewer csatából viszont nem lett semmi, miután előbbi versenyző teljes mértékben ignorálta a kihívást.

Az Indy Pro 2000 egyébiránt az IndyCar nevelőszériáit tömörítő Road to Indy program második lépcsőfokát képezi, közvetlenül a főkategória előszobájának tekintett Indy Lights mögött.

“Már tavaly nyár óta tesztelek az Indy Proban és nagyon izgatott vagyok, hogy végre eljutottam a rajtrácsra és végigjárhatom az utam a Road to Indyben” – nyilatkozta Brewer.

“Keményen dolgoztam az edzőteremben és ugyanilyen elkötelezett vagyok annak irányába, hogy a lehető legtöbbet tanuljak a versenypályán ebben a szezonban.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy