IndyCar: O’Ward nem zárja ki, hogy a szezon végén távozik a McLarentől

Néhány héttel ezelőtt még Zak Brown úgy nyilatkozott, hogy hosszú távra tervez Pato O’Warddal.
A fiatal mexikói tavaly decemberben már a Formula 1 Abu Dhabiban rendezett fiatal versenyzők tesztjén is részt vehetett jutalomból azért, hogy májusban, Texasban megszerezte az Arrow McLaren SP éra első IndyCar-győzelmét.
O’Ward soha nem rejtette véka alá, hogy legnagyobb álma eljutni a világbajnoki sorozatba, saját bevallása szerint viszont erre maximum két éve van, köszönhetően a mezőnyben debütáló újoncok egyre csökkenő életkorának.
Brown szerint azonban a 22 éves pilótának csak akkor lenne igazán nagy esélye a szériaváltásra, ha meg tudná szerezni az IndyCar bajnoki címét.
Ezzel párhuzamosan viszont reális opcióként vázolta fel Pato esetleges, szabadedzésen való bevetését már ebben az idényben.
Azóta viszont történtek változások.
A wokingiak múlt héten hivatalosan bejelentették, hogy leszerződtették Colton Hertát afféle utánpótlás-versenyzőnek, aminek révén a hatszoros IndyCar-futamgyőztes a 2021-es MCL35M tesztprogramjának része lesz.
Az új szabály értelmében a csapatoknak már lehetőségük van rá, hogy egyéves autókat tesztelhessenek, aminek hála esélyt adhatnak a feltörekvő tehetségeknek arra, hogy megmutathassák, mire képesek egy F1-es autóban.
A korábbi hírek még arról szóltak, hogy Brown hajlandó segíteni a saját F1-es csapatának beindításán fáradozó Michael Andrettinek abban, hogy Herta megszerezze a hiányzó szuperlicenc-pontokat.
Jelen, friss kontraktus kapcsán viszont egy szó sem esett a fiatal amerikai edzésen való indításáról. Bennfentes sajtóinformációk szerint azonban a McLaren attól sem zárkózik el, hogy a jövőben még szorosabbra fűzhetik a Hertával való, közös munkát, aminek Andretti nyilván nem örülne túlzottan.
Most viszont nem az a kérdés, hogy Brown lecsapná-e a 21 éves tehetséget Andretti kezéről.
Sokkal inkább: mi lesz O’Warddal?
A kétszeres IndyCar-futamgyőztes több évre szóló kontraktussal bír a McLarennel.
Ennek dacára azonban elhintette, korántsem biztos, hogy marad a gárdánál.
„Jelenleg a McLarennel állok szerződésben, ugyanakkor vannak olyan forgatókönyvek is, amelyek már egy teljesen más pozícióba hozhatnak engem az idény végén” – nyilatkozta O’Ward a RACER-nek.
Arra a kérdésre, hogy van-e már tervben egy majdani F1-es tesztje, vagy edzése a wokingiakkal, pedig így válaszolt:
„Nem, nem tudok róla.”
A szaklap megkeresésére a McLaren egy tisztviselője leszögezte, Herta programja egyáltalán nem O’Ward kárára történt.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough