IndyCar: Elindult Jimmie Johnson saját dokusorozata, nagyszabású jótékonysági programba kezd a Carvana

Két nagy újdonsággal is előrukkolt az NTT IndyCar Seriesben ebben az évben már teljes munkaidős programot teljesítő Jimmie Johnson és főszponzora, a Carvana.
A Chip Ganassi Racing versenyzőjének rajongói a ‘Reinventing the Wheel’ című dokusorozat révén pillanthatnak be az idény kulisszái mögé.
A nyolcrészesre tervezett miniszéria máris a második epizódjánál tart, amit a Carvana Racing hivatalos YouTube-csatornáján lehet megtekinteni.
Ennél nagyobb volumenű projektje is van a hétszeres NASCAR Cup-bajnoknak és az online autókereskedésnek.
A Carvana hivatalosan bejelentette, hogy három alapítvánnyal is szövetkeztek, amelyeknek adományokat fognak gyűjteni a szezon során.
A Johnson által vezetett 48-as Dallara-Honda a mindenkori kezdeményezéshez illő, rendhagyó dizájnt kap, amelyet a rajongók választhatnak ki.
Első körben, minden egyes, feliratkozó szurkoló nevében rögtön 1 dollárt utalnak át a az érintett alapítvány számlájára.
A „Driven to Give Back’ kampányban a közlekedési és szállítmányozási iparág iránt érdeklődő diákok tanulmányait támogató TechForce Foundation, a veterán katonák, valamint családjaik megsegítését célul kitűzött American Legion, továbbá a tudományos-technológiai pályát megcélzó, tehetséges lányokat felkaroló Athena Racing kap helyet.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough