Bubba Wallace ismét támogatásáról biztosította a depresszióval küzdő sorstársait

Bubba Wallace ismét támogatásáról biztosította a depresszióval küzdő sorstársait
credit:NASCAR
Bubba Wallace ismét támogatásáról biztosította a depresszióval küzdő sorstársait


A mentális problémák a profi sportolókat sem kerülik el. A legtöbben ezt szigorúan titkolják, mert attól félnek, ellenkező esetben akár a karrierjük is bánhatja.

Akadnak viszont páran, akik ország-világ előtt felvállalják démonaikat.

A NASCAR világát tekintve közéjük Bubba Wallace is.

A NASCAR Cup Seriesben jelenleg a 23XI Racinget szolgáló versenyző már évekkel ezelőtt kiállt a nyilvánosság elé, hogy őszintén beszéljen a betegségről, ami rajta kívül a világon még több millió embert érint.

Wallace rendre felszólal sorstársaiért és igyekszik bátorítani őket, mondván egyáltalán nincsenek egyedül.

„A lelkileg elgyötört emberekhez szólok” – írta Twitterén az alabamai pilóta.

„A kérdéseitek, hogy ez az út megéri-e, hogy ti magatok értékesek vagytok-e…. A válasz sosem egyértelmű, de én tudom, hogy mindig van holnap. Érezlek, látlak és szeretlek titeket.”

Wallace először 2019-ben nyílt meg igazán a mentális egészségét illetően.

„Megpróbálok a tőlem telhető legjobb lenni, de sokszor ez sem elég” – nyilatkozta Wallace akkor az AP-nek.

“Elcseszettnek érzem magam. Ez elillan, amikor a volán mögött ülök, utána viszont rögtön visszatér. Nagyon kemény dolgok ezek. Gyakran az idegösszeomlás szélén állok, de ez van, ilyen vagyok. A kamerák előtt sokat mosolygok, nevetek, ez viszont csak maszk. A valóságban nagyon magányos vagyok sötét gondolatokkal, ezen az sem segít, hogy sokan vesznek körül és jó családom van.

Nagyon jó vagyok abban, hogy leplezzem az érzéseimet. Ez az én bajom. Magamban tartom őket és csak rakódnak egymásra. Aztán egyszer csak minden kirobban és csak kapkodom a fejem, észre sem véve, hogy a kár már megtörtént. Ennek következtében baráti kapcsolataim is mentek már tönkre.”

Wallace akkori megnyílása után rengeteg köszönetet kapott sorstársaitól, lévén a depresszió a mai napig egyfajta megbélyegzéssel jár, így sokat segített nekik, hogy egy ismert személy ki mert állni vele.

A vallomása óta rengeteget változott a világ az alabamai versenyző körül, különösen az utóbbi szűk két évben.

A Black Lives Matter mozgalomban elfoglalt helye által ő lett a NASCAR legmainstreamebbb arca, dúskál a szponzorációs szerződésekben, saját dokusorozatot kapott a Netflixen, tavaly októberben, Talladegán pedig megszerezte első Cup-győzelmét is.

A népszerűség mellett azonban Wallace a sportág legmegosztóbb figurájává is vált, nap, mint nap rengeteg támadást kapva.

Ezekre tavaly áprilisban, a közösségi médiában reagált a legélesebben:

“Nagyon sok ember úgy érzi, mindenhez joga van ezen a világon. Szóval, ez most nekik szól. Egy átkozott dologgal sem tartozom nekik, de ahogyan Moneybagg Yo mondaná, ‘Ránéztem a csuklómra, kaptam ma időt…’. Bújj a bőrömbe, vagy bárki máséba, aki nem te vagy…. Képzeld el, hogy felvállalod a depressziódat, de attól még ugyanúgy meg kell küzdened vele, mert ez valós és nem érdekli, ki vagy. Képzeld el, hogy megosztod a tapasztalataidat másokkal, akik szintén ezzel küzdenek. Képzeld el, hogy segítesz az embereknek módot találni arra, hogy megbirkózzanak vele. Az enyém a zene.

Képzeld el, hogy a legfontosabb munkanapodon uralkodik el rajtad a depresszió, de muszáj a kemény arcodat mutatni a rajongóknak és a többieknek, holott belül szenvedsz. Képzeld el, hogy a kedvenc zenéidet kell elvinned az irodádba, hogy segítsenek átlendülni mentálisan és ezáltal készen állj a munkára. Képzeld el, hogy folyamatosan kinevetnek, mert ‘le vagy nyomva az emberek torkán’. Képzeld el, amint az irodád mellett állsz, hallgatod a zenét, hogy kicsit csökkentsd a stresszt.

Erre egy kamerás rohan feléd és azt kéri, nézz bele minden kontextus nélkül…miközben szól a zenéd…. Képzeld el, nem is tudsz arról, hogy ezzel valójában meginterjúvoltak, mivel csak az előtted álló feladatra koncentráltál… Képzeld el, hogy mindezek után, még mindig téged tartanak tiszteletlennek és egy darab szarnak…

Nem picsogok, csak bátorítok másokat arra, hogy továbbra is legyenek önmaguk és ne hallgassanak másokra. Ők sosem fogják tudni az igazságot. Őrült világban élünk.”

Bubba nem csak a pályán, de a magánéletben is komoly problémákkal küzdött.

Édesapjával, Darrell Wallace Sr.-ral tíz évvel ezelőtt olyannyira megromlott a viszonya, hogy több alkalommal is tettlegességig fajult köztük a vita.

A férfi még arra sem volt hajlandó, hogy szerepeljen a netflixes ‘Race: Bubba Wallace’ című dokusorozatban.

Ironikus módon pont ez a show segíthet végül abban, hogy rendeződjön köztük a helyzet.

„A sorozat megjelenése után nem sokkal kaptam egy nagyon pozitív üzenetet az apámtól” – nyilatkozta Wallace a CBS-nek.

„Már eleve meglepett, hogy egyáltalán írt nekem… Ugyanakkor azért imádkoztunk a családdal, hogy egy napon ez megtörténjen. Szerintem lassan kezdünk közeledni egymáshoz, de még nagyon sokat kell dolgoznunk rajta.”