Grosjean: Leírhatatlan érzés, hogy én vagyok a rajongók kedvence

Február végén hozta nyilvánosságra az IndyCar a globális közvélemény.kutatásának eredményét.
Ebből számos egyéb mellett kiderült, hogy a rajongók abszolút kedvencének Romain Grosjean számít.
Az Andretti Autosport pilótája a voksok bő 12%-ával nyerte meg a népszerűségi versenyt, míg a válaszadók 32%-a betette a saját top 3-ába.
Továbbá ő lett az egyetlen, aki 10%-on felüli szavazati arányt tudott begyűjteni.
„Elképesztő érzés” – nyilatkozta Grosjean a St. Petersburg-i szezonnyitón tartott sajtótájékoztatóján.
„Leírhatatlan, hogy mindössze egy, az IndyCarban eltöltött szezon után máris a legnépszerűbb pilótának szavaztak meg. Megvan a magam története. Tíz, F1-ben eltöltött év után jöttem ide. ott volt a tűz és a visszatérésem után a versenyzéshez. A Főnixet használom becenévként, ami nem csak arra a tüzes dologra utal, hanem, hogy személy szerint én magam is újraéledtem az IndyCaron keresztül. A rajongók rengeteget adnak nekem, ezt meg is próbáltam már tavaly viszonozni a tőlem telhető legjobban.”
A 36 éves versenyző bemutatkozó idényében még csak részidős, épített és utcai pályás programot teljesített a Dale Coyne Racing/Rick Ware Racinggel. Augusztusban bevállalta első oválfutamát is Gatewayen, az 1.25 mérföldes vonalvezetés viszont karakterisztikáját tekintve jobban hasonlít a jobbkanyarokat is tartalmazó helyszínekre.
Idén viszont már új csapatával minden egyes fordulón jelen lesz, beleértve a soron következő, március 20-ai Texas Motor Speedwayt, valamint a májusi Indianapolis 500-at.
A világméretű felmérés során másodikként Pato O’Ward zárt. Az Arrow McLaren SP pilótája ráadásul a hölgyek között abszolút első lett.
A közönség harmadik kedvence Helio Castroneves lett Scott Dixon és Alexander Rossi előtt.
Utóbbi – jelenleg igencsak nehéz időszakot élő – versenyző a legmagasabban jegyzett amerikai is lett ezzel.
Befért még a top 10-be Josef Newgarden, Takuma Sato, Colton Herta, Will Power és végül Graham Rahal is.
Érdekesség, hogy a szurkolók közel 10%-ának viszont egyáltalán nincs kedvenc pilótája.
„Nagyon örülök az eredménynek” – mondta Castroneves, aki az észak-amerikaiak körében első lett.
„Régóta itt vagyok már és olyan sokaktól hallom, hogy örülnek, amiért ismét teljes szezonosként. Egyaránt mondják ezt régi motoros rajongók és vadiújak is. Minden kétséget kizáróan a negyedik [Indy 500] győzelem is segített ebben.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough