A NASCAR is fent van Andretti bakancslistáján

A NASCAR is fent van Andretti bakancslistáján
credit:Penske Entertainment/Chris Owens



Az Andretti-birodalom egyre nagyobb területet foglal el a világ autósportjában.

A legendás név jelen van az IndyCarban, az Indy Lightsban, az Indy Pro 2000-ben, az Extreme E-ben, a Formula E-ben, valamint a Supercarsban is.

Mindemellett lázasan készülnek a Formula 1-es debütálásukra, ami kétségkívül fennállásuk eddigi legnagyobb volumenű projektjének számít.

Michael Andrettinek azonban további tervei is vannak.

Az üzletember 2012-ben már közel állt ahhoz, hogy saját csapatot indítson a NASCAR Cupban. Megvoltak a szponzoraik, sőt még potenciális versenyzők is Kurt Busch és Matt Kenseth személyében.

A projekt azonban gyorsan elhalt, miután a partnerként jegyzett Dodge végül úgy döntött, a következő évben kivonul a bajnokságból.

Andretti számára viszont a Cup továbbra is ott van a bakancslistán.

“Mindig is nyitva tartottam az ajtót a NASCAR-nak” – nyilatkozta hétfőn a Sports Business Dailynek a versenyzőből lett üzletember.



“Ez az Egyesült Államok első számú szériája, úgyhogy jó lenne egy napon belevágni, ha megfelelő lehetőség kínálkozik.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy