NASCAR: Leesett a hó Vegasban, Sieg hülyét csinált magából, végül pedig nyert a csodagyerek

Ty Gibbs győzelmét hozta a NASCAR Xfinity Series idei második futama a Las Vegas Motor Speedwayen.
A Joe Gibbs Racing ifjonca az utolsó restart után vette át a vezetést a hazai pályán versenyző Noah Gragsontól, innentől fogva pedig már nem is engedte ki a kezei közül az első helyet.
Ezzel a 19 éves pilóta szám szerint ötödik diadalát aratta a nemzeti másodosztályban, ami annak fényében még jelentősebb, hogy csak a huszonegyedik bevetését teljesítette a szériában.
A viadal mindkét szakaszát megnyert Gragsonnak végül be kellett érnie a második hellyel, míg harmadikként a regnáló bajnok Daniel Hemric zárt.
Rajtuk kívül befért még a top 5-be Josh Berry és Justin Allgaier is.
Nem ez lett viszont élete versenye Ryan Siegnek.
Welp … Ryan Sieg vs. Ty Gibbs in Vegas continues pic.twitter.com/utb0iZWNX9
— FOX: NASCAR (@NASCARONFOX) March 5, 2022
Az RSS Racinget szolgáló georgiai 39-es Fordját rögtön a futam elején eltalálta Gibbs, aminek révén a javasoltnál közelebbi kapcsolatot létesített a fallal.
A tizenkilencedik körben aztán lengett a piros zászló, miután az anyatermészet úgy döntött, a nevadai sivatagban a mezőnyre szór egy kis esőt, majd havat.
A kényszerpihenő alatt a dühös Sieg meg is kereste Gibbst, hogy tudassa vele kendőzetlen véleményét a korábbi manővere kapcsán.
Később a 34 éves versenyző úgy nyilatkozott a FOX-nak, hogy a kis beszélgetés nem igazán rendezte kettejük kapcsolatát.
„Minden valószínűség szerint meg fogja tanulni a leckét, ha értik mire célzok” – nyilatkozta mosolyogva, az újraindítás után pedig világossá is vált, hogy nem a levegőbe beszélt.
A már többszörös körhátrányban lévő Sieg megpróbálta Gibbst autóstul felmatricázni a 4-es kanyar falára, ehelyett azonban saját magát sikerült kiforgatnia, ráadásul háromautós balesetet generálva, miután az érkező Sheldon Creed és Brett Moffitt pedig már nem tudta elkerülni őt.
Mindeközben a JGR-es simán tovább tudott menni.
Siegnek hamarosan lengett is a fekete zászló, miután nem érte el a minimális sebességhatárt, ráadásként ilyen veszélyesen lassúnak ítélt tempó mellett próbált meg revansot venni.
Végül ezen a ponton véget is ért a napja, köszönhetően az autójában keletkezett károknak.
Replay: A huge hit for Matt Mills in Vegas. He is okay. pic.twitter.com/6OW6qrhrZ5
— FOX: NASCAR (@NASCARONFOX) March 6, 2022
A futamot látványos balesetek tarkították.
A saját csapatával versenyző Jesse Iwuji többször is megpördült semmitől sem zavartatva, a 171. körben azonban már sikerült három másik kollégáját is magával rántania Ryan Vargas, Stefan Parsons és Landon Cassill személyében.
A legnagyobb bukást azonban Matt Mills szenvedte el, aki a második szakaszban csapódott bele frontálisan a pálya belső falába.
Szerencsére személyi sérülés ezúttal sem történt.
A leintés utáni technikai ellenőrzés is szedett egy áldozatot Joe Graf Jr. képében.
Az SS-Green Light Racingnek vezető pilóta huszonkilencedikként zárt, végül azonban kizárták, mivel a csapata három kerékanyát is hibásan rögzített. Ebből adódóan csak a legutolsó, harminchatodik pozícióban jegyzik a hivatalos eredménylistán.
A verseny során 11 alkalommal kellett belengetni a sárga zászlót,összesen 65 kör erejéig.
Ezt megelőzően utoljára 2009-ben fordult elő, hogy tíznél többször kellett beküldeni a pace cart a vegasi Xfinity-futamon.


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough