O’Ward: Az IndyCar nem kapja meg azt a tiszteletet, amit megérdemelne

O’Ward: Az IndyCar nem kapja meg azt a tiszteletet, amit megérdemelne
credit:Penske Entertainment/Chris Owens
O’Ward: Az IndyCar nem kapja meg azt a tiszteletet, amit megérdemelne


Az elmúlt években az IndyCar a legtöbb fontos mutatót tekintve növekedést mutat.

Egyre több a szponzor, minden eddiginél minőségibb a mezőny és a nézettségi ráta is emelkedik.

A széria viszont még messze nincs ott a motorsport palettáján, ahol az általa nyújtott produkció alapján megérdemelné.

Nem véletlen, hogy a Penske Entertainment lázasan keresi a legjobb megoldást a bajnokság promóciójának előmozdítása érdekében.

Beindult az új imázskampány, emellett pedig a színfalak mögött zajlanak a tárgyalások egy ‘Drive to Survive’-stílusú dokuszéria kapcsán, amelyhez a hírek szerint már egy topproducert is sikerült találniuk.

Az Arrow McLaren SP-t szolgáló Pato O’Ward szerint azonban még hosszú az út addig, hogy az IndyCar eljusson a megillető helyére.

„A széria növekszik” – nyilatkozta a The-Race-nek a 22 éves pilóta.

„Ugyanakkor nem abban az ütemben, ahogyan kellene. Emellett pedig nem kapja meg azt a tiszteletet sem, amit érdemelne. [Tavaly] a harc köztem és Alex Palou között hatalmas volt, két fiatal srác, egy spanyol és egy mexikói. Ha ez a Formula 1-ben történik, akkor még azok az emberek is tudomást szereztek volna róla, akik nem is követik a szériát. Mindketten ugyanazon a véleményen vagyunk, hogy ez így nagyon pocsék…. Nagyon pocsék, hogy nem adják meg nekünk azt a tiszteletet, amit úgy érzünk, hogy kellene. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem leszünk akkorák, mint amilyen az F1 most. A Formula 1 globális, mi pedig az amerikai piacon vagyunk. A legtöbben viszont még mindig nem értik. A McLaren egy bizonyos fokú presztízst visz mindenhová, ahol megjelenik. Ez sokak szemében szerintem emelt az IndyCar megítélésén, különösen az Egyesült Királyságban. Ha viszont elmegyek bárhová máshová Európában, akkor máris azzal szembesülök, hogy ‘Mi?’. Ha azt mondom, Amerikában voltam, rögtön visszakérdeznek: ‘Ó, és kinek vezetsz?’, ‘Melyik szériában?’. Az IndyCar hallatán pedig az jön, hogy: ‘Mi az?’.”

Patót pontosan ez a méltatlan bánásmód zavarja a leginkább.

„A szériában minden megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Masszív potenciál rejlik benne, különösen az utóbbi időben. Nincs még egy olyan bajnokság a világon, ami ennyire versenyképes lenne. Az F1-ben nagy hangsúly van azon, hogy milyen autóban ülsz. Az IndyCarban viszont akár akkor is jól teljesíthetsz, ha olyan gépet vezetsz, ami tempó tekintetében nincs egy egálban a nagy csapatokkal, mint a Penske, Ganassi és Andretti. Nekünk jelenleg nincs rossz autónk, de nem is a legjobb. Mégis nyertünk versenyeket és harcoltunk a pole-ért. Képesek vagyunk kitermelni egy kis extrát abból, ami a rendelkezésünk áll ahhoz, hogy a nagyfiúkkal csatázzunk. Az F1-ben viszont ez szerintem jóval nehezebb, mivel az első és az utolsó hely között nagy a szakadék sebesség, köridők terén. Itt, az IndyCarban számos olyan kvalifikáció történt, amikor ránéztem az eredménylistára és azt láttam, hogy a fenébe is 20 autó van egy másodpercen belül. Emlékszem, hogy az indianapolisi roadon a top 6 -ban lévő autók 0.05 másodpercen belül voltak egymáshoz képest. Számomra ez elképesztő, fenomenális és borzasztóan nehéz. Én versenyzői szemmel, az autóban ülve látom ezt és nagyon klassz lenne, ha az emberek is egy kicsit többet érzékelnének belőle, mert úgy érzem, imádnák.”