Indy Lights: Új pontrendszer, emelt pénzdíjak és ingyen streamek Európának

Indy Lights: Új pontrendszer, emelt pénzdíjak és ingyen streamek Európának
credit:Penske Entertainment
Indy Lights: Új pontrendszer, emelt pénzdíjak és ingyen streamek Európának


Nagy változásokkal startol el az Indy Lights vadonatúj érája ezen a hétvégén, St. Petersburgben.

Az IndyCar legmagasabban jegyzett nevelőszériájának kormányrúdját a tavalyi szezon végén vette át a Penske Entertainment a Road to Indy programot irányító Andersen Promotionstől.

A változások pedig máris érzékelhetőek.

A bajnokság teljes mértékben átveszi az IndyCar pontrendszerét.

Ennek révén a futamgyőztes 50, a második helyezett 40, a harmadik 35 a negyedik pedig 32 egységet kap. Innentől egészen a 10. pozícióig kettesével csökken szám, majd a tizenegyediktől már csak eggyel.

Ez az értékelés átfogóan vonatkozik az összes versenyre, így ettől a évtől már nem élveznek prioritást a oválpályás viadalok.

Mindeddig ugyanis jóval több pontot osztottak ki a „csak balra kanyarodó” vonalvezetésen.

A győztes neve mellé például kereken 15 egységgel írtak többet, mint az épített/utcai pályás futamok esetében.

A jó eredmény ráadásul anyagilag is jövedelmezőbb lesz idén.

Az első helyet 20.000 dollárral jutalmazzák, a mögötte célba érő 15.000-et kap, míg a dobogó legalsó foka 5000-et ért.

A tervek szerint valamennyi versenyt ingyenesen streamelni fognak majd a YouTube-on az európaiak számára.

A mezőny létszáma azonban még hagy kivetnivalót maga után: a most hétvégi nyitányon 14 autó lesz, míg a tavalyi, Alabamán rendezett első futamon 13-an voltak.