NASCAR: Danica Patrick tévés szakértőként tér vissza
A FOX hivatalosan bejelentette, hogy Danica Patrick lesz a NASCAR Cup Series március 6-ai, Las Vegas-i, valamint az egy héttel később esedékes Phoenix Racewayen rendezendő futam közvetítésének vendégszakértője.
A 2018-ban visszavonult ex-versenyzőnő az elmúlt évek során nem csak saját vállalkozásait, de televíziós karrierjét is fokozatosan építi.
Patrick szakértőkén közreműködött már az Indianapolis 500-on, tagja volt a Tony Stewart és Ray Evernham által alapított SRX Series kommentátori csapatának, emellett pedig a Forma-1 tavalyi Amerikai Nagydíján Jenson Button és Martin Brundle mellett színesítette a Sky stábját.
A wisconsini hölgy 191 versenyt számláló, főkategóriás NASCAR-karrierje során egy pole-t szerzett /2013 – Daytona 500/ és összesen hét futamot zárt a top 10-ben. A legjobb eredményét 2014-ben, Atlantában érte el, amikor a hatodikként intették le.
IndyCar-statisztikái már jóval meggyőzőbbnek bizonyultak.
Hét teljes idényéből hatot a legjobb tíz között fejezett be, 2009-ben egyenesen az ötödikként végzett a bajnokságban.
Az amerikai open-wheel csúcsán összesen háromszor indulhatott a pole-ból és hétszer ért célba dobogós helyen, beleértve a 2008-as, Motegiben aratott győzelmét is.
2005-ben egyaránt ő lett az IRL IndyCar szezonjának és az Indianapolis 500 legjobb újonca is.
Nyolc Indy 500-ából hatot a legjobb tíz között fejezett be, ebből egyéni legjobbját 2009-ben produkálta a harmadik hellyel.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough