Az ARCA-újonc, akinek identitása megegyezik egy pizzával
Február 19-én, a Daytona International Speedwayen ejtheti meg debütálását az ARCA Menards Seriesben Brayton Laster.
A 20 éves fiatalember a Mullins Racing 03-as Fordjának volánja mögött kap lehetőséget, természetesen a vele már összenőtt pepperoni pizzás sisakjában.
Laster nem szponzorációs okból viseli a népszerű olasz ételt megörökítő fejfedőt.
A dizájn oka a versenyző megszállott rajongására vezethető vissza, aminek következtében a regionális pályákon rá is ragadt a „Pizzás ember” becenév
„Az indianapolisi Speedrome-on kezdődött az egész még gyerekkoromban” – magyarázta az Outside Groove-nak adott interjújában Laster.
„A pályán csak Papa John’s pizzát lehetett kapni én pedig minden futam között rohantam enni egy szeletet. Általános iskolában olyan dzsekiben jártam, ami pizza-mintás volt, pontosabban pepperoni pizzás. Voltak cipőim, nadrágjaim, sőt még hátizsákjaim, amik úgy néztek ki, mintha egy pizzát viselnék. Egy idő után még a tanáraim is csak úgy hívták, hogy a ‘Pizzás ember’. Ez mostanra már az identitásommá vált.”
Az aszfalton, dirtön és figure 8 pályákon egyaránt edződött fiatal pilótának azonban nem csak ez az egy beceneve van.
Pályafutása korai szakaszában rengeteg balesete volt, aminek apropóján a Speedrome egyik tisztviselője szimplán ‘The Master of Disaster’, vagyis a ‘Katasztrófa mestereként’ hívta csak. Ez annyira tetszett Lasternek, hogy még az autójára is feltetette.
Ha ez nem lenne elég, emberünk az ‘Aranyásó’ névre is hallgat.
„Édes lenne, ha találnék egy szuperdögös, 40-es, vagy 50-es éveiben járó nőt, aki anyagilag támogatná a karrieremet” – poénkodott.
„Nem, nem ez az ‘Aranyásó’ oka. Az anyai nagyapám a 60-as évek végén, majd a 70-es évek elején az illinois-i Macon Speedwayen versenyzett egy 1948-as Plymouth-szal amit kézzel festettek aranyszínűre, az oldalára pedig ráírták az aranyásó szót. Mindig is ő volt a legnagyobb rajongóm. Tavaly karácsonykor, 74 éves korában rákot diagnosztizáltak nála, mi pedig mindenképpen szerettük volna, ha látja, hogy ugyanolyan autót vezetek, mint régen ő. A nyári, Maconon rendezett futamon leptük meg vele, aminek láttán könnyekben tört ki. Fantasztikus volt, az ilyen pillanatok rendkívül különlegesek számomra.”
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough