Tatiana Calderon olyan példa szeretne lenni a kislányok számára, mint amilyen neki volt Danica Patrick

Tatiana Calderon olyan példa szeretne lenni a kislányok számára, mint amilyen neki volt Danica Patrick
credit: Penske Entertainment/Chris Owens
Tatiana Calderon olyan példa szeretne lenni a kislányok számára, mint amilyen neki volt Danica Patrick



Néhány héttel ezelőtt került hivatalos bejelentésre, hogy Tatiana Calderon fogja vezetni az AJ Foyt Racing 11-es Dallara-Chevyjét a 2022-es IndyCar-szezon épített és utcai vonalvezetésein.

Ezzel a kolumbiai lesz az első hölgy 2015 óta, aki több versenyre szóló szerződéssel rendelkezik a szériában.

Hat esztendővel ezelőtt Pippa Mann teljesíthetett hét futamot, valamint a bajnokság eddigi utolsó teljes szezonos (2013) pilótanőjeként is jegyzett Simona de Silvestro gördült pályára három forduló erejéig.

Az IndyCar nem szűkölködött hölgyekben történelme során. A fentebb említetteken kívül olyan közismert arcok mérették meg magukat itt, mint Katherine Legge, Ana Beatriz, Lyn St. James, Sarah Fisher, a bajnokság eddigi egyetlen női futamgyőzteseként jegyzett Danica Patrick, valamint az élő legenda státusztban lévő úttörő, Janet Guthrie.

Saját bevallása szerint ez a diverzitás volt az egyik tényező, ami igazán vonzóvá tette az amerikai open-wheelt Calderon számára.

„Ha visszatekintünk az IndyCarban megfordult hölgyekre és összehasonlítjuk az európai – vagy igazából bárhol máshol honos – együléses sorozatokkal, akkor láthatjuk, hogy az IC-ben mennyivel többen voltak” – nyilatkozta az IndyCar hivatalos oldalának a 28 éves versenyző az USA-ban február másodikán tartott női sportolók napjának apropóján.

„Ennek nagyon örültem és ezért is akartam eljönni a világnak ezen részére. Rendkívül boldog vagyok, hogy képviselhetem a nőket az egyik legkeményebb bajnokságban.”

Calderon tudja, hogy finoman szólva sem lesz könnyű dolga, ugyanakkor nem győzi hangsúlyozni, mennyire örömmel tölti el az, ahogyan az IndyCarban fogadták.

„Karrierem során most először érzem azt egy szériában, hogy az emberek azt szeretnék, jól teljesítsek és nem csak a nememet látják bennem. Tárt karokkal és nyitott szívvel fogadtak.”

A fiatal pilóta – aki az FIA női bizottságának is a tagja – egyik céljaként tűzte ki, hogy segítse a lányversenyzők feltörekvő generációját.

Nem csak a volán mögötti munkára koncentrál, hanem olyan fontos területekre is, mint a mérnöki oldal, a marketing és a kommunikáció.

„Tényleg elképesztő, nem gondoltam volna, hogy valaha is példakép lehetek. Nagyon sok üzenetet kapok olyan emberektől, akik azt mondják én inspiráltam őket, miután látták, hogy mit is csinálok. Számomra ez mindennél többet ér. Először csak saját magamért kezdtem versenyezni, de végül gyorsan rájöttem, hogy a történetemmel arra ösztönözhetek másokat, hogy próbáljanak ki új dolgokat, sose féljenek megmutatni, mit szeretnek és valósítsák meg az álmaikat.”

Calderon pályafutásának indulásában szintén közrejátszott egy hölgyversenyző.

Tizenkét éves volt, amikor végignézte Danica Patrick Indy 500-as debütálását, amelynek során első nőként tudott zöld zászló alatt élre állni, majd a negyedikként intették le megszerezve a futam legjobb újoncának járó címet.

Alig három évvel később a wisconsini behúzta az IndyCar Motegin rendezett fordulóját, ami az első és máig az egyetlen hölgypilóta által aratott győzelemnek számít a szériában.

Calderonban ekkor tudatosult, hogy lányként is lehet keresnivalója egy férfiak által dominált sportágban.

„Ha látsz egy [női] versenyzőt IndyCar-futamot nyerni és vezetni az Indy 500-at, akkor arra gondolsz, hogy ‘Hú, ez tényleg lehetséges!’. Szerintem minden itt kezdődik. Remélem újra megváltoztathatjuk a narratívát.”