NASCAR: Ez lesz a hétvégi bibliád -Itt vannak a Clash részletes szabályai!

A NASCAR hivatalosan bejelentette a vasárnap (magyar idő szerint már hétfőn) rendezendő Busch Light Clash végleges formátumát.
A bajnokságon kívüli, pénzdíjas versenyt most először fogják lebonyolítani a Daytona International Speedwayen kívül eső helyszínen.
A Los Angeles-i LA Memorial Coliseumban kialakított, negyedmérföldes oválpályán az eddigiekkel ellentétben – amikor csak futamgyőzteseket, pole-osokat és bajnoki címmel rendelkezőket hívtak meg – már minden egyes csapat számára ott a lehetőség a nevezésre.
Ezen belül a charterrel rendelkezők számára egyenesen kötelező is a részvétel.
A jelenlegi nevezési listán eddig csak az imént említett jogosultsággal bíró gárdák szerepelnek. Ez nem meglepő, tekintve a most debütáló Next Gen autók kapcsán felmerült, szállítmányozási problémákat.
Ennek következtében a legutóbbi teszteken is már csak mérsékelten köröztek a csapatok attól tartva, hogy egy esetleges baleset miatt akár a Daytona 500-as programjuk is veszélybe kerülhet az alkatrészhiány miatt.
Figyelembe véve ezt a problémát – valamint a logisztikával és utazással járó extra költségeket – nem valószínű, hogy további alakulatok is tiszteletüket fogják tenni a Clashen kockára téve az éles szezonjuk rajtját.
Mindenesetre még nyitva áll az ajtó és néhány gárda akár az utolsó pillanatban is beadhatja jelentkezését. Négynél többen viszont semmiképpen sem, lévén a teljes esemény maximális létszámát negyven autóban határozták meg.
A chartereseknek viszont nincs apelláta, így ők harminchatan biztosan ott lesznek a koncertekkel fűszerezett eseményen.
A pálya rövidsége miatt csak huszonhárman juthatnak be a főfutamba, a részvételért pedig kőkeményen meg kell dolgozniuk.
Első lépésként kvalifikációra kerül sor, amelyen minden autó egyenként – a 2021-es összetett végeredményének fordított sorrendjében – hajt pályára. Két mért kört kell teljesíteniük, amiből a jobbat veszik figyelembe.
A végső sorrend határozza meg a heat-futamok beosztását.
A kvali leggyorsabbja indul az első heat pole-jából, a második helyezetté a második heat első pozíciója, a harmadik a harmadik heatet kezdheti meg az élről, míg az időmérőt negyedikként záró pilóta a negyedik heat rajtelsője lesz.
Ugyanez a szisztéma érvényesül a rajtrácsok további pozícióira is (a kvalifikáción ötödikként zárt az első heat második helyét kapja, a hatodik a második heatet kezdheti meg másodikként és így tovább).
Ezen versenyek 25 körösek lesznek, amelyekből az első négy helyezett jut tovább a Clashre (tehát összesen 16-an).
A maradék hat döntőbeli pozíciókért két 50 körös, „vigaszágas” futamon van lehetőség megharcolni.
A 23. rajthelyet annak a pilótának adják oda, aki az elvérzettek között a legmagasabban zárta a tavalyi szezont.
Ebből tehát kiderül, hogy a regnáló bajnok Kyle Larson már 100%, hogy bent lesz a Clash mezőnyében, ha másként nem, akkor a 23.-ként.
A 150 körös Clash-en egyetlen szünet lesz, pontosan féltávnál.
Külön kiemelendő, hogy a sárga zászló alatt megtett köröket NEM fogják számolni egyetlen futam során sem (ellenben zenélni fog alattuk DJ Skee).
Mindezeket megelőzően, még pénteken lehetőséget kapnak a csapatok edzésre is.
A mezőnyt ekkor három részre bontják és egyenként 3×8 percet tölthetnek majd a pályán.
Külön pitlane nem lesz a versenyek rövidsége miatt, de a pálya belső területén kialakításra került egy munkaterület, ahol létszükség esetén meghatározott számú (kb. 2-3, erről a NASCAR még nem döntött) csapattag tevékenykedhet.


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough