Travis Pastrana a kórházból jelentkezve ismertette sérülései listáját

Travis Pastrana a kórházból jelentkezve ismertette sérülései listáját



Múlt szombati, kis híján tragikus végkimenetelű, floridai bázisugrás-balesete után először adott életjelet magáról Travis Pastrana.

A 38 éves fenegyerek – akit a NASCAR-ban utoljára a 2020-as, Las Vegas-i Truck-futamon láthattunk – a kórházi ágyról jelentkezett be közösségi oldalán.

Pastrana elárulta, hogy a balul elsült landolás következtében többszörösen eltört a csípője, átfúródott a keresztcsontja, továbbá az L5-ös csigolyáján is törés keletkezett.

Szerencsére azonban az operációja sikeres volt és várhatóan teljesen fel fog épülni. Gyógyulását jól szemlélteti, hogy máris lábra tudott állni, hogy megtegyen néhány lépést.

„Korábban azt mondogattam, hogy nem fogok többé bázisugrást végezni, mivel már több jó barátomat elvesztettem így” – mondta a Nitro Rallycross alapítója.

„Sajnos hoztam pár rossz döntést, ami az egyszerű ugrást jelentősen megnehezítette. Végül olyan helyzetben találtam magam, amelyben vagy csinálok alacsonyan egy 180 fokos fordulatot, vagy a fák között landolok. Utólag belegondolva a fákat kellett volna választanom.”

A baleset híre csak közel négy nappal később, kedden járta be a világot, köszönhetően egy amatőr videófelvételnek.

Sérülései következtében már biztos, hogy Pastrana nem lehet ott a februári Race of Championsön sem, amelyen Jimmie Johnsonnal alkotta volna a Team USA-t.







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy