IndyCar: Márciusban kezdődik az új motorok tesztsorozata

A korábbi terveknek megfelelően már márciusban pályára hajthatnak az IndyCar autói a 2023-ra szánt, vadonatúj erőforrásokkal.
Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan melyik vonalvezetés ad majd otthont a munkáknak.
A RACER értesülései szerint a teszteken a széria jelenlegi motorpartnerei – vagyis a Honda és a Chevrolet – egyaránt több csapattal is kiveszi a részét, beleértve olyan nagyágyúkat, mint a Chip Ganassi Racing, a Team Penske, az Arrow McLaren SP és az Andretti Autosport.
Eredetileg már rögtön a teljes ICE és ERS csomaggal körözni akartak, a szállítmányozási láncban jelenleg tapasztalható kiesések – ami a NASCAR Next Genjeinek terítésére is hatással van – azonban az IndyCart sem kímélik.
Előreláthatólag viszont mégsem lesz komolyabb hatással a programra. Bár az ERS-rendszer és az új, súlycsökkentést megcélzó hajtáslánc egyes szerkezeti elemei kapcsán várható némi csúszás, a többi összetevő viszont heteken belül megérkezik, így a teszt lebonyolítása nincs veszélyben.
A bajnokság autói 2023-ban már a jelenlegi 2.2-ről 2.4 literesre növelt ikerturbós V6 motorokkal és a hibrid-rendszerrel feszülhetnek egymásnak.
A mostani erőforrásokkal kb. 700 lóerőt képesek produkálni az épített és utcai pályákon, amit a push-to-pass által további 50-nel tudnak megfejelni. Az új generációs motorral már az a cél, hogy 2025-re elérjék a 800 lóerős alapot, ehhez pedig még további 100 adódna a KERS jóvoltából.
A különböző pályákon rendezendő tesztsorozat, valamint a háttérmunkák a 2022-es versenyszezonnal párhuzamosan zajlanak majd.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough