IndyCar: Változás állhat be az edzések lebonyolításában

IndyCar: Változás állhat be az edzések lebonyolításában
credit:Penske Entertainment/Walter Kuhn



Nemrég került bejelentésre, hogy korábbi terveivel ellentétben az IndyCar mégsem eszközöl változást a kvalifikációk formátumában.

Az edzések terén azonban már más a helyzet.

A széria fordulói során visszatérő problémának számítanak a piros zászlós szakaszok.

A gyakorlások többségén rendre előfordulnak olyan incidensek, amelyek miatt muszáj megszakítani a körözést a pályán, ez pedig értelemszerűen komoly időveszteséggel jár a csapatok számára.

Ennek megoldásaként az IndyCar azon dolgozik, hogy az edzésekre szánt, átlagosan 45 perces intervallumot egy teljes órásra bővíti ki.

A széria elnöke, Jay Frye elmondása szerint az ötlettel az egyik versenyző állt elő.

“A versenyhétvégéken mindig történik valami a pályán és nagyon elfoglaltak vagyunk” – idézi a szakembert a RACER.



” Ha idő veszítünk a gyakorlások alkalmával, akkor azt már nem is kapjuk vissza. Úgyhogy most megpróbálunk egy 60 perces ablakot szánni a 45 perces edzésre. Ha van 8 percnyi piros zászló, akkor azt vissza is tudjuk adni, így a csapatok megkapják a teljes, 45 perces időtartamot, amire számítottak.”

Persze előfordulnak olyan közjátékok, amelyek kompenzálására ennyi extra idő sem elegendő.

“Legalább lesz egy kis lehetőségünk arra, hogy megpróbáljuk kimaxolni a 45 percet. Ha nincs piros zászló, akkor egy 15 perces szünet áll be, ami alatt a kanyarokban dolgozó sportbírók pihenhetnek egyet, vagy a mi biztonsági csapatunk végrehajthat valamit a pályán, ha kell. Úgy véljük, ez a változás jó egyensúly teremt arra, hogy kihozzuk a legtöbbet a csapatok számára, vigyázzunk a helyszíneken dolgozó emberekre, emellett pedig a lehető legtöbb edzésidőt nyújtsuk a rajongók számára is.”

Jelen módosítás – ami még nem került hivatalosan elfogadásra – főként az épített és utcai vonalvezetésekre vonatkoznak, az viszont még nincs eldöntve, hogy valamennyi fordulón alkalmazni fogják-e.





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy