Jason Priestley horrorbalesete – Amikor megvalósult az IndyCar rémálma

Jason Priestley horrorbalesete – Amikor megvalósult az IndyCar rémálma
credit:IndyCar (archive)



Ha egy összeomlás szélén táncoló szervezetnek sikerül megszerezni egy körülrajongott, globálisan ismert versenyzőt, az egyenlő lehet a promóciós aranybányával. A tündérmeséből viszont gyorsan rémálom válhat, amikor a szóban forgó illető a victory lane helyett a halállal kerül szemtől szembe.



A 2002-es szezont megelőzően az Indy Racing League-gel madarat lehetett volna fogatni, miután sikerült leigazolni a bajnokság nevelőszériájába egy valódi világsztárt.

Ráadásként nem egy autósport körökben ismert személyről volt szó, hanem egy igazi mainstream névről.

Az IRL legmagasabban jegyzett utánpótlás-kategóriájában szerepelt Kelley Racing az év áprilisában jelentette be hivatalosan, hogy nem más csatlakozik hozzájuk pilótaként, mint Jason Priestley.

A Beverly Hills 90210 című sorozattal szupersztár-státuszba emelkedett színész – aki az IRL egyik kommentátora, egyben helyszíni riportere is volt az ABC-n – már komoly versenyzői múlttal bírt. A kilencvenes években megmérette magát sportautókkal, stock-carokkal, sőt, még a rallyba is belekóstolt.

“Minden nap egy új kihívást tartogat számunkra és nem is tudnám kifejezni, hogy milyen boldogan jelentem be Jasont csapatunk tagjaként” – idézte a gárda hivatalos közleménye a tulajdonos Tom Kelleyt.

“Az elmúlt esztendőkben már bizonyította, hogy rendkívül versenyképes a pályán. Nagy terveink vannak a jövőre a nézve.”



Az akkor 32 éves kanadai a Kelley Racing 7-es számú, HomeMed Pharmacy által szponzorált Dallara-Infinitijét kapta meg a teljes idényre.

“Rendkívül izgatott vagyok, hogy lehetőségem nyílik az Infiniti Pro Seriesben versenyzni” – mondta Priestley.

“Hatalmas kihívás lesz számomra megtanulni az autóversenyzés ezen válfaját. Nagyon sok segítséget fogok kapni Al Unser Jr.-tól és Scott Sharptól [a Kelley Racing akkori IRL-es pilótái – szerk.], magabiztosságot ad, hogy ilyen srácokat tudhatok magam körül. Nehéz kezdeti időszakra számítok, de úgy vélem, fel fogom venni a ritmust.”

Várakozásaival ellentétben eleinte úgy tűnt, Priestley jóval gyorsabban elkapja a fonalat.

Legelső bevetésén, a Kansas Speedwayen rögtön egy második hellyel debütált a végül bajnoki címet szerzett A. J. Foyt IV mögött.

Két héttel később, a Nashville Superspeedwayen a hatodik, majd azt követő, michigani fordulón a tizenharmadik pozícióban ért célba.

Priestley nagy reményekkel vágott neki az augusztus 11-ére kiírt versenynek a Kentucky Speedway másfél mérföldes oválján.

A kvalifikáción megszerezte a második helyet, aminek kapcsán úgy nyilatkozott, először érzi azt, hogy reális esélye van megszerezni az első győzelmét.



A versenyt megelőző bemelegítő edzésen azonban minden borult.

Az újonc pilóta a pálya 2-es kanyarjában, 290 km/h-s tempó mellett ráfutott egy korábbi incidens után leszórt olajfoltra. Ennek hatására megcsúszott, majd nagy erővel a falnak csapódott.

A Kelley Racingnek ráadásul délután is kijutott a bajból.

Az IRL szintén Kentuckyban rendezett futamának egyik pitkiállása alkalmával Tony Renna elütötte az autója bal-hátsó kerekének cseréjével megbízott Bernie Halliskyt. A szakember ennek következtében súlyos láb-, medence- és csípőtöréseket szenvedett.

Az Infiniti Pro, vele együtt az ekkoriban a puszta fennmaradásért küzdő Indy Racing League számára pedig megelevenedni látszott a legnagyobb rémálmuk.

Priestley jelenléte addig soha nem látott figyelmet irányított a nevelőszériára, valamint magára az IRL-re is. Merőben megváltozik viszont a helyzet, ha a szóban forgó híresség a pályájukon kerül halálközeli szituációba.

credit:IndyCar (archive)

A horrorisztikus bukás rossz fényt vetett az amerikai open-wheelre, köszönhetően a szórakoztatóiparra specializálódott, a motorsportokban azonban nem éppen jártas sajtóban megjelent híreknek és pletykáknak.

Mindez pedig elképesztő mélységeket érhetett volna el abban az esetben, ha a versenyzőnél bekövetkezik a legrosszabb.

Márpedig az incidens után erre komolyan megvolt az esély.

Priestley-t életveszélyes állapotban, láb- és csigolyatöréssel, belső, valamint nyaki sérülésekkel, továbbá koponyaűri traumával szállították Kentucky Egyetemi Kórházba.

Azonnali operációra szorult volna, de állapota miatt muszáj volt néhány napig halasztani.

A kiterjedt beavatkozás végül sikerrel járt, három héttel később pedig csodával határos módon már a kórházat is elhagyhatta.

A neheze viszont a rehabilitáció képében csak ezután jött.

“Az arcom a baleset után szinte teljesen felismerhetetlen volt” – mondta Priestley 2003-ban Barbara Walters 20/20 című műsorának vendégeként.



“Köszönhetően a rendkívüli sebészeknek és a saját élni akarásomnak végül itt lehetek, de úgy érzem ez az egész emberileg megváltoztatott. Már másként tekintek az életre, a hétköznapokra. Tényleg minden percet egy ajándéknak fogok fel. Amikor először felébredtem a kórházban, fogalmam sem volt, hogy mi történt. Annyit tudtam, hogy nagy a gáz, sokkos állapotban voltam. Egyből Christopher Reeve és az egyik legjobb barátom, Sam Schmidt jutott az eszembe. Akkor azt hittem, én sem fogok többé lábra állni. A műtét során szó szerint ki kellett emelni az egyik szememet is, hogy helyre tudják hozni a törött koponyacsontot. Titánrúd van a csigolyámnál is, ami lehet, hogy örökké maradni fog. A rehabilitáció brutális, de tisztában vagyok vele, hogy végig kell csinálnom és a kemény munka kifizetődő lesz.”

Priestley akkori barátnője – ma már felesége -, Naomi Lowde maga is alig akarta elhinni, hogy életben maradt.

“Jason felépülése egy igazi csoda. Az orvosok azt mondták, hogy a lábtörését leszámítva az összes sérülésébe belehalhatott volna.”

A baleset – amelyet edzés lévén nem közvetítettek és később sem került nyilvánosságra róla hivatalos videófelvétel – azért is bizonyult ennyire súlyosnak, mert az autó kétszer is frontálisan találkozott a fallal.

Először 290 km/h-val, majd onnan visszapattanva kb. 110-zel.

“A helyszíni mentést végző csapat a legmagasabb fokú kódot léptette életbe, ami azt jelentette, hogy a versenyzőnek nincsenek életjelei” – nyilatkozta a People-nek Elizabeth Clark, a pályán állomásozott mentőhelikopter tisztje.

“Először arra számítottam, hogy a páciens haldoklik. Valójában viszont már egyáltalán nem volt köztünk.”

Szerencsére sikerült a pilótát újraéleszteni, a Kelley Racing viszont továbbra is a legrosszabbra számított. Azonnal értesítették a családtagokat és barátokat, hogy a lehető leghamarabb a kórházba tudjanak érni.

A Kelley Racing IRL-gépein matricán kívántak jobbulást Priestleynek és Halliskynek

“Szó szerint kijelentkeztem egy kis időre” – summázta a túloldalon töltött perceit Priestley.

“Valami oknál fogva azonban visszaküldtek. Később elmondták nekem, hogy amikor kiemeltek az autóból és levették a sisakomat, az orrom annyira fel volt nyomódva a homlokom felé, hogy konkrétan beleláttak a fejembe. Hátborzongató.”

A közvetlen életveszély elhárulása után a legnagyobb aggodalmat az jelentette, hogy milyen fokú az agysérülés.

Priestley legjobb barátja és kollégája, a néhai Luke Perry így emlékezett vissza a kritikus pillanatra egy 2006-os, ABC Newsnak adott interjújában.

“A baleset után pár órával érkeztem meg a kórházba és onnantól szinte reggeltől estig ott voltam. Az orvosok attól tartottak, hogy maradandó neurológiai károsodást szenvedhetett. Véleményük szerint a legpozitívabb jel az lenne, ha felismerne. Amikor magához tért és már tudott beszélni én rögtön megkérdeztem tőle, tudja-e ki vagyok. Válaszként kimondta a nevemet. Ez volt a legnagyobb megkönnyebbülés, amit valaha éreztem.”

A rehabilitáció mellett Priestleynek több plasztikai műtéten is át kellett esnie, bő egy évvel később pedig már szinte teljesen egészségesnek érezhette magát.

Bár profi versenyzői karrierjét nem folytatta tovább, az autósportnak azonban nem fordított hátat.



2008-ban, a Kelley Racing egykori társtulajdonosával, Jim Freudenberggel közösen megalapította a Rubicon Race Teamet. Debütálásukként az Indy 500-at célozták meg a Sam Schmidt Motorsports (a mai Arrow McLaren SP) technikai segítségével.

A 44-es számú autót Max Papisszal küldték pályára, de nem sikerült bejutniuk a harminchárom fős rajtrácsa egy, a kvalifikáción történt kuplunghiba miatt.

A 2009-es szezon előtt Rubicon Sports Agency névre váltottak és partnerként beszálltak a Conquest Racing mellé Priestley honfitársát, Alex Tagliani támogatva.

A júliusi, edmontoni verseny után a Rubicon és a kanadai pilóta egyaránt távozott a csapattól.

2010-ben összebútoroztak az Azzi Race Divisionnel és az ATG-vel, hogy felvásárolják a Roth Racing teljes felszerelését, beleértve a versenygépeket is.



Az így létrejött FAZZT Race Team autójának volánja mögé Taglianit szerződtették le, míg csapatvezetőként Rob Edwardsra esett a választásuk.

A gárda végül egy évet élt. Ingóságaikat teljes egészében megvették Sam Schmidték, emellett pedig 2011-re is megtartották alkalmazottaikat, köztük Taglianival.

Jason Priestley a mai napig hatalmas rajongója az autósportnak. Legnagyobb szívfájdalma viszont az, hogy nem sikerült beteljesítenie egyik legnagyobb álmát.

“Sokáig ábrándoztam arról, hogy egy napon én is megkísérelhetem kvalifikálni magam az Indianapolis 500-ra. Sajnos ez már soha nem fog megtörténni.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy