Hogyan fúrta meg Andretti F1-es debütálását a Ferrari?

Az USAracing visszatérő olvasói számára már nem hat az újdonság erejével, hogy a blog mennyire rajong a sportot övező konteók iránt.

A profi sport keszekusza, üzleti érdekek által uralt, a végletekig profitorientált színházánál ugyanis keresve sem lehet jobb terepet találni az összeesküvés-elméletek gyártására.

Ebben az euró- és dollármilliárdok által uralt világában napról napra, vagy legalábbis szezonról szezonra születnek a többé-kevésbé reális alapokon nyugvó teóriák, amelyek közül néhány már évtizedek óta tartja magát.

A sort a végtelenségig lehetne folytatni az NFL-es New England Patriots 2007-es kémbotrányától kezdve, Muhammad Ali Sonny Liston elleni 1964-es fantom k.o.-ján keresztül Ronaldo szerepéig Brazília Franciaország elleni vereségében az 1998-as labdarúgó vb-n, a különböző nagy tornák sorsolásai körüli visszásságok pedig egyenesen külön misét érdemelnének.

A konspirációs teóriák a motorsportot sem kerülik el (de még mennyire, hogy nem), olyannyira, hogy az egyik legérdekesebb elmélet egészen az első, 1911-es Indianapolis 500 végeredményét kérdőjelezi meg.

Az autóversenyzéssel összefüggő konteók külön szegmensét képviselik az amerikai open-wheel szakág 1996-os szakadása, ezzel együtt az Indy Racing League megalakulása körüli mendemondák. Ezek közül az egyik legnépszerűbb elmélet főszereplőjeként Bernie Ecclestone-t jegyzik a legendáriumok, akinek a konteósok szerint aktív szerepe volt  az IndyCar nyolcvanas-kilencvenes évekbeli, nemzetközi törekvéseinek dugába dőlésében is.

Akadnak azonban cifra sztorik jóval korábbról is, mint például a majdani világbajnok, Indianapolis 500 győztes és négyszeres USAC/CART bajnok legenda, Mario Andretti esete, aki sajátságos okok miatt maradt le debütáló F1-es versenyéről.

1968-ban Andretti neve mellett már két pole pozíciót jegyeztek az Indianapolis 500-on, sikerült győzelmet szereznie a NASCAR Daytona 500-án, mindemellett pedig két USAC bajnoki címmel is rendelkezett.

Az olasz származású amerikai versenyző először az 1965-ös Indy 500-on futott össze az F1-es Lotus csapat tulajdonosával Colin Chapmannel, aki megemlítette neki, hogy ha úgy érzi, készen áll rá, akkor ő lehetőséget biztosít számára arra, hogy bemutatkozzon a világbajnoki sorozatban. Ez a pillanat végül három évvel később jött létre, a szezon kilencedik állomásán, Monzában.

  

Az Olasz Nagydíjon Andretti mellett egy másik, Egyesült Államokból érkezett versenyző debütált volna a pályafutása első Indianapolis 500-át ebben az évben megnyerő (később még kettőt sikerül neki) Bobby Unser személyében.

Volt azonban köztük még egy közös pont, méghozzá az, hogy mindketten versenyezni akartak a USAC ugyanezen a hétvégén megrendezett futamán, a Hoosiers 100-on Indianapolisban.

A pénteki napon mind Unser, mind pedig Andretti remek teljesítményt nyújtott a számukra vadonatúj közegben, amivel gyorsan a mezőny tudtára adták, hogy velük, abszolút újoncokkal is számolni kell.

A két pilóta úgy tervezte, hogy a szombaton visszarepülnek az Államokba, lefutják a Hoosier 100-at, majd ezután ismét Monza felé veszik az irányt.

Az Olasz Nagydíj szervezői azonban hallani sem akartak erről, mondván a szabályok világosan kimondják, hogy a versenyt megelőző huszonnégy órában semmilyen más futamon nem mérethetik meg magukat a pilóták. Andretti és Unser ezután összepakolt, majd meg sem álltak Indianapolisig, a Forma-1-es futam pedig nélkülük rajtolt el.

Eddig szól a hivatalos magyarázat, a történet azonban ennél sokkal összetettebb.

Bár a szabályok elméletileg mindenkire egyformán vonatkoznak, Andrettinek – kihasználva olasz származását és már akkoriban is impozáns önéletrajzát – mégis sikerült rábírnia az illetékeseket arra, hogy felmentést kapjon a huszonnégy órás szabály alól.

Andretti azonban elkövetett egy hibát: már az első adandó alkalommal gyorsabbnak bizonyult a Forma-1-ben a kezdetektől jelen lévő és máig kivételezett helyzetben álló Scuderia Ferrari új-zélandi versenyzőjénél, Chris Amonnál.

„Az Olasz Nagydíj illetékesei megígérték nekem, hogy eltekintenek a huszonnégy órás szabálytól, de a Ferrari közbelépett” – emlékezett vissza Andretti egy 2007-es, AP-nek adott interjújában.

„Két héttel korábban teszteltem először Monzában egy Forma-1-es autót, gyorsabb voltam, mint Amon, majd a versenyhétvége pénteki napján is jobb időt futottam nála.”

 

 

A Ferrarinak bökte a szemét, hogy egy első futamos újonc autójának a hátsó szárnyát kell bámulniuk, és ez volt az oka annak, hogy az istálló nyíltan, minden befolyását latba véve kezdett tüntetni az ellen, hogy Andretti az amerikai kitérő mellett az F1-ben is engedélyt kapjon az indulásra.

„Amikor először ültem a Lotusban Monzában, tudtam, arra lettem tervezve, hogy F1-es pilóta legyek” – nyilatkozta Andretti.

„Volt viszont egy problémám, már előzetesen elköteleztem magam az Államokba, a Hoosier 100-ra, ami az Olasz GP hétvégéjének szombati napján volt. Tudtam, hogy képes lennék részt venni mindkét versenyen, amire még egy személyes felmentést is kaptam a huszonnégy órás szabály alól az olasz tisztviselőktől. A pénteki edzésen futott időm a rajtrács hetedik helyére lett volna jó. Délután kettőkor helikopterrel mentem a milánói repülőtérre, onnan New Yorkba utaztam, majd egy magángéppel érkeztem meg Indianapolisba. A Hoosier-en a második helyen végeztem, és utána rögtön Bostonba repültem, onnan pedig egyenesen vissza Európába. A nagydíj szervezői megígérték, hogy biztosítanak nekem egy helikoptert a reptéren, amivel a pályára visznek. Amikor azonban megérkeztem, csak egy magányos szerelő várt rám egy Mini Minorral! Valami nagyon nem stimmelt. Máig nem tudom, egészen pontosan mi történt azon a napon, de arra hajlok, hogy mindez a Ferrari tiltakozása miatt alakult így, az ő kezük volt a dologban. Egyedül ők nem akarták, hogy szerepeljek a futamon. És amikor azok a hivatalos személyek, akik ígéretet tettek arra, hogy versenyezhetek, lassan elkezdtek nyomtalanul felszívódni, gyorsan rájöttem, hogy a játék véget ért.”

Az Egyesült Államok Nagydíján való indulását azonban már nem tudták ellehetetleníteni és Andretti a pole pozíció megszerzése révén rögtön egy csattanós válasszal reagált az egy hónappal korábban történtekre.

A futam azonban kuplungproblémák miatt idő előtt véget ért számára, akárcsak a szintén résztvevő Unsernek, aki motorhiba miatt kényszerült élete első – és végül utolsó – F1-es versenyének feladására.

1971-ben Andretti végül leszerződött a Scuderia Ferrarihoz és ironikus módon, debütáló futamát a csapat színeiben Dél-Afrikában rögtön meg is nyerte, ami egyébként F1-es karrierjének első győzelme is volt egyben.

Kapcsolata az istállóval viszont nem bizonyult hosszú életűnek és összesen tíz, hivatalosan jegyzett nagydíjat követően, 1972 végén búcsút intettek egymásnak.

A mondás, miszerint ‘a sors útjai kifürkészhetetlenek’, azonban ismét beigazolódott, miután tíz évvel később, 1982-ben újra összehozta őket a sors és úgy alakult, hogy Mario Andretti egy Ferrari volánja mögött teljesítette pályafutása utolsó két Forma-1-es versenyét.

 

>>>>>Kapcsolódó: A Ferrari az IndyCar felé kacsingat – Avagy a nagy blöff?