Hányszor koronázott győzelem nélküli bajnokot a NASCAR?

Hányszor koronázott győzelem nélküli bajnokot a NASCAR?
credit:NASCAR



Az Xfinity Series 2021-es szezonzáróján Daniel Hemric diadalmaskodott, ami egyben a bajnoki címét is jelentette.

Ironikus módon ez volt az amerikai versenyző legelső győzelme a teljes addigi, nemzeti szériás NASCAR-karrierjét tekintve. Márpedig nem rövid pályafutásról beszélünk, hiszen a nagy sikert megelőzően már 207 rajtot tudhatott maga mögött a szervezet országos porondján, ebből 119-et a másodosztályban.

Ennek apropóján adja magát a kérdés, előfordult-e korábban olyan eset, amikor valaki egyenesen úgy lett bajnok, hogy az év során egyszer sem jutott el a victory lane-ig?

A válasz: Naná, kétszer is!

2013-ban Austin Dillon úgy emelhette a magasba a Nationwide Series (Xfinity) legjobbjának járó trófeát, hogy a legmagasabb eredményének három második pozíció számított abban az esztendőben.

Hat évvel később, a harmadosztálybeli Truck Seriesben pedig Matt Crafton vált nyeretlenül bajnokká, miután a homesteadi playoff-fináléban is csak az “ezüstérmes” helyen ért célba – szerencséjére viszont a rájátszásban még meccsben lévő ellenfelei mind hátrébb zártak.



A királykategóriában, vagyis a Cupban viszont még soha nem volt példa ilyesmire.

Sőt, olyan is csak négyszer fordult elő, hogy egy versenyző egyetlen elsőséggel foglalta el a széria trónját: Bill Rexford 1950-ben, Ned Jarrett 1961-ben, Benny Parsons 1972-ben és Matt Kenseth 2003-ban.

A playoff-rendszer következtében pedig kicsi a valószínűsége annak, hogy ez a statisztika megváltozzon és a közeljövőben egy győzelemmentes bajnok emelje magasba a kupát.





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy