Hasznaltlaptop.eu - Használt, minőségi, felújított laptopok, PC-k kedvező áron

A pornóssá lett versenyzőnő a NASCAR-ral szemez

A pornósztárrá lett versenyzőnő a NASCAR-ral szemez
credit:Renee Gracie/Instagram, Supercars
A pornósztárrá lett versenyzőnő a NASCAR-ral szemez


Karrierje kezdetén még úgy harangozták be Renee Gracie-t, mint az a versenyzőnő, aki igazán sikeres lehet az ausztrál túraautózás világában.

Mint azonban oly’ sok, hasonló esetben, ezúttal is kiderült, hogy csak túlzott média hájpról volt szó.

A brisbane-i születésű hölgy gokartosként még viszonylag jó eredményeket hozott, a ranglétrán feljebb lépve azonban már finoman szólva sem felelt meg a vele szemben megfogalmazott elvárásoknak.

Gracie két szezont teljesített az ausztrál Porsche Carrera Cupban, de ezidő alatt jószerivel csak a mezőny végén volt megtalálható.

Ennek ellenére 2015-ben felléphetett a Supercars betétkategóriájába, a Dunlop Seriesbe (Super2 Series).

Még ugyanebben az évben a Supercars híres Bathurst 1000-én is bemutatkozhatott Simona de Silvestro váltótársaként.

A verseny során Gracie-nek sikerült össze is törnie az autót, amit hosszas javítás után vissza tudtak küldeni a pályára, de már csak a svájci pilótanő kezei alatt.

A páros 2016-ban is nekiveselkedett a viadalnak, amit immár komolyabb probléma nélkül, a 14.-ként zártak.

Gracie karrierje viszont ekkor már lefelé ívelt.

Az eredménytelenség, valamint egyre komolyabb szponzorhiány miatt három fordulóval a 2017-es szezon vége előtt ki is rúgta az őt addig versenyeztetett Dragon Motor Sport.

A hölgy azonban nem keseredett el és vadonatúj karrierbe kezdett, már jóval nagyobb sikerrel.

A még mindig csak 26 éves Gracie hónapok leforgása alatt az OnlyFans egyik legismertebb content creatora lett, ahol heti több ezer dollárt keres erotikus, vagy egyenesen pornográf fotóval és videóival.

A világszerte milliós rajongótáborral bíró Renee nemrég még kötötte az ebet a karóhoz, hogy soha többé nem akar visszatérni a versenypályákra.

Most viszont úgy fest, mégis visszahúzza a szíve.

A jelenleg Las Vegasban tartózkodó felnőttfilm-csillag a Motorsportnak adott interjújában elárulta, komolyan gondolkodik azon, hogy az USA-ba költözik. Ezzel együtt teljesen nyitott arra is, hogy újra bukósisakot húzzon.

Érdeklődése középpontjában pedig a számos, különálló bajnoksággal bíró NASCAR áll.

„Még sosem láttam NASCAR-autót élőben, úgyhogy remélem ezt kipipálhatom ezen a hétvégén a NASCAR Experience során [élményautózás a Las Vegas Motor Speedwayen – a szerk.]” – nyilatkozta Gracie.

Elmondása szerint új kihívások miatt ruccant át az USA-ba, beleértve a versenyzés egy számára teljesen új dimenzióját.

„Izgalmas egy teljesen új világban lenni és látni, hogyan zajlanak itt a dolgok. Amerikában a motorsport óriási Ausztráliához viszonyítva. Azt hiszem, sokkal több lehetőség, kategória és egyéb dolgok vannak itt, amikért az emberek szenvedéllyel lehetnek. Ez nagyon izgalmas. Szeretnék valamiképp a része lenni, még akkor is, ha ez már számomra nem is teljesen a versenyzésről szól. A lelkesedésem még mindig megvan az autósport iránt, vannak otthon játékszereim, gokartok és autók. Továbbra is rajongok ezért, mert olyasmi, amit imádok csinálni.”

Konkrét tervei még nincsenek, így azt sem tudja, egyedül vágna-e bele, vagy egy másik hölgypilótával a fedélzeten.

„Egyszerűen jól akarom érezni magam, ez a legfontosabb dolog számomra.”

Gracie még nem értesítette a terveiről de Silvestót, akivel a hírek szerint máig jó kapcsolatot ápol.

„Simona nagyszerű ember lenne ahhoz, hogy beszéljek vele. Versenyzett Amerikában és Európában is. Nyilvánvalóan követem a karrierjét minden egyes szériában, ahol megjelenik. A múltban dumáltunk az IndyCarról és a Formula E-ről is. A következő lépésem viszont az, hogy én magam nézem meg miként működnek itt a dolgok ahelyett, hogy mások elbeszéléseire hagyatkozzak. Szerintem nagyon izgalmas lesz!”