Gyász: Elhunyt az IndyCar biztonsági csapatának legnagyobb mecénása

Már az égi versenypályákon vigyáz a motorsport közösségére Carl Horton.

A szakember nyolcvanhét esztendősen szenderült örök álomra, legendája azonban örökre élni fog a motorsportban köszönhetően annak a több száz embernek, akik minden túlzás nélkül neki köszönhetik életüket.

A saját, utazó biztonsági csapat intézményének ötlete már a CART 1979-es megalapításának évében felmerült, de a tényleges megvalósítására 1984-ig kellett várni.

A terveket nagyban szorgalmazta az egykori versenyző, Wally Dallenbach, aki 1980-ban csatlakozott a szériához, mint versenyzésért felelős igazgató, majd egy évvel később a vezető steward posztját vette át – ez utóbbi betöltése során a világ autósportjának öt legbefolyásosabb tisztviselője között tartották számon.

Az állandó orvosi és mentőcsapat felállítását többek között a neves neurológus dr. Steve Olvey is szorgalmazta, annak tényleges megszületésében viszont Carl Horton játszott kiemelt szerepet.

Horton 1968-ban alapította mentőautókat és egyéb, mentésben résztvevő gépjárműveket gyártó cégét, a Horton Emergency Vehiclest, aminek révén a nyolcvanas évekre már jelentős vagyonra tett szert.

Ekkoriban még a versenyek biztonsági személyzetének zömét az adott pálya és a promóterek biztosították, az autósport iránt rajongó üzletemberben pedig az 1981-es Michigan 500 alatt tudatosult, hogy ezen mindenképpen változtatni kell.

Horton otthonában nézte a futam élő közvetítését, amelynek során többek között egy tűzeset a pitlane-en, valamint egy ezzel nem kapcsolatban álló baleset borzolta a kedélyeket, utóbbi ráadásul kis híján véget vetett a Daytona 500, Le Mans-i 24 órás és négyszeres Indianapolis 500 győztes AJ Foyt karrierjének.

Ekkor döntötte el, minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy javuljon a sportág biztonsága.

Három évvel később, 1984 szeptemberében, a kanadai Sanair Speedway-en rendezett Molson Indy Montréal egyik edzésén Rick Mears vált komoly baleset részesévé, aminek következtében a későbbi négyszeres Indianapolis 500 győztes súlyos lábsérüléseket szenvedett.

A becsapódás ereje szinte teljesen szétzúzta a Penske Racing versenyzőjének lábát, valamint bokáit és csak dr. Olvey gyors reagálásának volt köszönhető, hogy az amerikai egyáltalán szállítható állapotba került.

A CART orvosi igazgatója mai körülményekhez mérve középkori viszonyok között küzdött Mears-ért, amit jól példáz, hogy a sérült pilótát a kanadai erdészet egy helikopterének padlóján szállították kórházba, miközben az infúziós tasak egy, szögről lógott. Ez volt az a pillanat, amikor Olvey eldöntötte, minden erejével változtatni fog a körülményeken.

A montréali kórházba érve a doktornak újabb csatát kellett megvívnia, miután a helyi orvosok csak az amputációban látták az egyetlen megoldást, Olvey-nak azonban sikerült meggyőznie Mears-éket, hogy ezt ne engedélyezzék, és inkább egy indianapolisi traumatológust, dr. Terry Trammell-t ajánlotta figyelmükbe.

A család beleegyezett, Roger Penske pedig a saját magángépét küldte Trammell-ért, aki végül igazolta Olvey bizalmát és kezelése által Mears hamarosan lábra tudott állni.

A történteknek két pozitív járuléka lett: először is Olvey végképp eltökéltté vált a pályák melletti egészségügyi személyzet munkakörülményeinek javítása irányába, másrészt pedig Trammell ily módon került kapcsolatba a CART-tal, ami később egy több évtizedes együttműködést vont maga után.

„Terry [Trammell] és én részletes statisztikát kezdtünk vezetni a pályákon előforduló sérülésekről” – emlékezett vissza Olvey az Autoweek hasábjain 2000-ben.

„Emellett egy intenzív ellátásra szakosodott nővért is magunk mellé szerződtettük, aki minden versenyre elkísért minket, így már a helyszínen kezelni tudtunk kisebb töréseket, égéseket és zúzódásokat.”

1984-ben dr. Olvey már a kilencedik évét taposta az amerikai open-wheelben, előbb a USAC, majd az 1979-es szakadás óta a CART kötelékein belül, az autóversenyzéssel azonban már kisgyerekként szerelembe esett. A szülei először hatéves korában vitték ki a Speedway-re, húsz évvel később pedig már mint medikus, önkéntesen dolgozott a pálya orvosi központjában.

A USAC-hez maga a szervezet vezére, Dick King invitálta, miután lenyűgözték mindazok az eredmények, amelyeket a fiatal orvos az Indianapolisi Metodista Kórházban elért, beleértve az általa alapított, intenzív ellátásra szoruló páciensek ápolását megreformáló, speciális programját.

King olyannyira meg akarta szerezni Olvey-t, hogy még azt is felajánlotta neki, ha bevállalja a valamennyi versenyhétvégén való részvételt, akkor nem csak busás fizetést ad, de minden egyéb költségét állni fogja. Olvey igent mondott az ajánlatra, új munkája során pedig az elsődleges feladata, egyben küldetése a pálya melletti orvosi ellátás egységesítése lett.

„Mindez akkoriban történt, amikor a magán mentőszolgálatok még egyáltalán nem számítottak mindennaposnak, tehát a mentőautó egyben halottaskocsiként funkcionált, szó szerint” – fedett fel egy morbid részletet az LA Timesnak adott 1994-es interjújában Olvey.

„Vagyis, ha egy versenyző nagyon súlyosan megsérült, akkor betették a halottaskocsiba és elvitték a legközelebbi kórházba, ha pedig ott a sérülése fatálisnak bizonyult, akkor máris helyben volt a kocsi, amivel vihették is a halottasházba.”

Olvey három év után végül távozott a USAC-től a CART kedvéért, ironikus módon pont AJ Foyt győzködésének engedve.

Helyét dr. Henry Bock vette át, aki több egyéb mellett később komoly szerepet játszott az oválpályákon mára teljesen megszokott SAFER fal kifejlesztésében. 1996-tól egészen 2006-os nyugdíjazásáig az Indy Racing League orvosi igazgatójaként tevékenykedett, felügyelve a széria saját biztonsági csapatát, amelyből a mai  Safety Team nőtte ki magát.

A CART-on belül Olvey egyre nagyobb tiszteletet és megbecsülést vívott ki, miközben fáradhatatlanul kutatta az egészségügyi ellátás javításának lehetőségeit.

A Mears-baleset napjaiban már állandó kapcsolatban állt Carl Hortonnal, aki a legmodernebb felszereléseket, járműveket – köztük egy életmentő beavatkozások végrehajtására is alkalmas mentőautót – adott a szériának, emellett pedig anyagilag is támogatta az éppen csak formálódó, exkluzív biztonsági csapatot, hamarosan pedig cége annak névadó szponzorává is vált.

„Lehetetlen leírni azt az értéket, amit a Horton Safety Team képvisel a számunkra” – mondta 1986-ban Mario Andretti.

„Higgyék el nekem, a teljes motorsportot tekintve nincs ehhez fogható csapat.”

A legenda szavai örök érvényűnek bizonyultak, hiszen ez tökéletes igaz ma is az AMR Safety Team kiváló szakembereire, akiknek nem csak számos versenyző, de csapattagok, sőt, még nézők is sokat köszönhetnek.

Miközben a pályán gladiátorként viaskodó autók pilótáit ünnepeljük, nem szabad megfeledkeznünk a sportág névtelen hőseiről sem, vagyis az IndyCar, valamint a világ valamennyi létesítményében szolgálatot teljesítő biztonsági csapatok nagytudású szakembereiről.

Horton önzetlen, nagyvonalú támogatása révén az IndyCar ezen létfontosságú személyzete kezdettől fogva a legmagasabb szinten működhetett, amiért a sportág nem lehet elég hálás neki.