BREAKING: A NASCAR letilthatja Brandon Brown szponzorációs szerződését

BREAKING: A NASCAR letilthatja Brandon Brown szponzorációs szerződését


Csütörtökön jelentette be hivatalosan a Brandonbilt Motorsports (BMS), hogy az LGB Coin lesz a 68-as számú, Brandon Brown által vezetett Chevy Camaro főszponzora a teljes, 2022-es Xfinity Series szezonban.

Ironikus módon a kriptovaluta azon ‘Let’s go Brandon’ jelenség farvizén evezve jött létre, aminek kirobbanásában a 28 éves pilóta akaratán kívül főszerepet játszott.

A sztorit már mindenki ismeri. Brown október elején, Talladegán megnyerte élete első futamát a NASCAR másodosztályában, az ezt követő helyszíni interjú alatt pedig a lelátókon lévő nézők a ‘Fuck Joe Biden’ szavakat kezdték skandálni.

A helyzetet megpróbálta menteni az NBC riporternője, Kelli Stavast azt állítva, hogy az emberek igazából a ‘Let’s go Brandon’-t üvöltve biztatják a fiatal veresenyzőt.

Innentől az LGB virálissá vált és lényegében órákon belül a Biden-ellenesek első számú szlogenje lett.

Brown később úgy nyilatkozott, hogy a karrierje is veszélybe kerülhet emiatt, miután egyetlen cég sem meri bevállalni az ő támogatását.

A versenyző tehát nincs abban a helyzetben, hogy bármilyen szponzorációs lehetőséget visszautasítson.

Itt jött a képbe az LGB Coin, amelynek révén úgy tűnt, bebiztosítottá válik a jövő évi szezonja az Xfinityben.

A BMS már meg is mutatta az autó új dizájnját, ami a hazfias, amerikai zászlót idéző kék-fehér-piros színekben pompázik, rajta a kriptovaluta hatalmas feliratával.

A csapat azt állította, hogy minderre a NASCAR is áldását adta, ami viszont a legfrissebb fejlemények szerint nem igazán fedi a valóságot.

A szervezet tájékoztatása szerint ugyanis valójában még egyáltalán nem hagyták jóvá sem az LGB Coinnal kötött szponzorációt, sem pedig az autó küllemét.

Az előírás szerint a NASCAR-nak minden szponzorációs megállapodást, valamint az autók külső dizájnját egyaránt engedélyeznie kell. Ha úgy vélik, az adott márka/cég jelenléte törvényellenes, vagy bármi más oknál fogva negatív fényben tüntetheti fel őket, akkor jogukban áll letiltani a megjelenését.

A híreket egyelőre sem a BMS, sem pedig Brown nem kommentálta.

Novemberben a NASCAR alelnöke, Steve Phelps már nyomatékosan közölte, hogy elhatárolják magukat a teljes ‘Let’s go Brandon’-mozgalomtól.

A BMS ügyében a döntés várhatóan néhány héten belül várható.