NASCAR: Az utolsó amerikai hős legendája
2019. december 20-án egy valódi ikonnal lett szegényebb a NASCAR világa.
Ekkor távozott az égi versenypályákra az amerikai stock-car világ emblematikus figurája, Robert Glenn ‘Junior’ Johnson.
A 88 évet élt Johnson valódi ikonnak számított a tengerentúli autósport világában.
Versenyzőként összesen ötven futamgyőzelmet aratott a NASCAR Grand National Seriesben (a mai királykategória, a Cup elődje), beleértve az 1960-as Daytona 500-at.
Johnson tizennégy éven át volt tagja a mezőnynek, teljes szezont azonban egyszer sem futott. Ebből adódóan a bajnokságra is esélytelen volt. Legjobb össztettbeli helyezését az 1955-ös és 1961-es idényekben produkálta, amelyeket egyaránt a hatodikként zárt.
Autótulajdonosként viszont végképp felért a csúcsra. Összesen 132 alkalommal látták meg az ő versenygépei elsőként a kockás zászlót, hatszor pedig Cup bajnoki címet is ünnepelhetett Cale Yarborough (1976, 1977, 1978) és Darrell Waltrip (1981, 1982, 1985) jóvoltából.
Rajtuk kívül még olyan további nevek is vezették az autóit, mint Terry Labonte és Bill Elliott.
Johnson versenyzői karrierjét megelőzően cseppet sem meglepő módon szeszcsempészként kereste a napi betevőt.
Az amerikai stock-car viadalok kvázi ősének ugyanis a huszadik század elején napi szinten lezajlott macska-egér hajszák számítottak, amelyek során a csempészek egymás ellen nyomták a gázt a közutakon annak érdekében, hogy minél hamarabb teríteni tudják az árut, miközben a nyomukban ott lihegtek a rendőrök is.
Közülük is kiemelkedett Johnson, aki azzal „büszkélkedhetett”, hogy egyetlen egyszer sem kapták el a hatóságok szállítás közben.
Ennek ellenére mégis kénytelen volt egy éven át a börtön vendégszeretetét élvezni, miután 1956-ban pálinkafőzőt találtak nála.
Még mindig jobban járt viszont tulajdon apjánál, aki élete röpke 63 évéből közel húszat töltött rácsok mögött. A férfi közismert volt a törvénytelen alkoholbiznisz világában, egy alkalommal pedi, az USA történetének addigi legnagyobb rajtaütése során 200 liter, illegálisan főzött szeszes italt találtak elrejtve a házában.
1986-ban végül Ronald Reagan elnök nyilvánosan megbocsátott Johnsonnak a harminc évvel korábbi, szövetségi bűncselekménynek számított szeszfőzés miatt.
Juniort ekkor már élő legendaként tartották számon.
Még 1965-ben, az Esquire magazinban megjelent róla egy átfogó cikk, amelyben csak úgy emlegették, mint „az utolsó amerikai hős”.
A szóban forgó írásnak nagy szerepe volt abban, hogy Johnson – akit addig csak a NASCAR közössége ismert – országos hírnévre tegyen szert.
A Tom Wolfe által jegyzett cikk után kapta az „Az utolsó amerikai hős /The Last American Hero” címet az 1973-as, Jeff Bridges főszereplésével készült mozifilm is. A színész által eljátszott Junior Jackson nevű karaktert Johnson ihlette, aki egyben tanácsadóként maga is közreműködött a forgatás során.
Johnson utolsó futamát versenyzőként 1966-ban teljesítette, míg tulajdonosként az 1994-es, darlingtoni Southern 500 volt a hattyúdala.
1990-ben beválasztották a Nemzetközi, majd a rá következő évben az Amerikai Motorsport-hírességek Csarnokába is. 1998-ban felkerült a NASCAR fennállásának 40. évfordulója alkalmából összeállított, 50 legnagyobb versenyzőt felvonultató listára, míg 2010-ben az elsők között iktatták be a NASCAR Hírességek Csarnokába.
A pályán szerzett érdemei mellett Johnsonnak kulcsszerepe volt abban is, hogy a NASCAR legmagasabb kategóriája 1971-ben, fennállása során először főszponzorral vágjon neki a szezonnak.
Kapcsolatait kihasználva Junior mutatta ugyanis be az RJ Reynolds vállalat vezetőségét a NASCAR tisztviselőinek, aminek eredményeként a Winston cigarettamárka egészen 2003-ig hű is maradt a Cuphoz.
És, hogy milyen volt a viszonya az alkoholhoz azt követően, hogy bűnözőből multimilliomos sportikon lett? Nos, ugyanolyan, csak már törvényes módon.
2007-ben ugyanis partnerkapcsolatba lépett egy észak-karolinai céggel, a Piedmont Distillersszel és piacra dobta saját whisky-márkáját, a Midnight Moon Moonshine-t.
Erre mondják, hogy van, ami sosem változik.
.
