Orvosi csoda: Az IndyCar új pilótájának már születése után feladták az utolsó kenetet

Élete álma vált valóra Devlin DeFrancescónak, amikor októberben aláírhatta IndyCar-szerződését az Andretti Autosporttal.
A fiatal versenyzőt rengeteg támadás érte, mondván nem az eredményei, sokkal inkább tehetős szponzorai révén kapta meg ezt a lehetőséget.
Számos kritikus szerint ő tipikusan az a pilóta, akiről azt mondják „neki már megszületnie sem volt nehéz”.
A helyzet azonban az, hogy ez korántsem fedi a valóságot.
Devlin 2000. január 17-én látta meg a napvilágot, tizenöt héttel korábban a várt időpontnál.
Testsúlya nem érte el a fél kilogrammot emellett mindkét tüdeje összeesett és súlyos koponyaűri vérzést, valamint agyduzzanatot is megállapítottak nála.
„Az orvosok bejöttek és annyit mondtak, semmi esélye a túlélésre” – emlékezett vissza a Toronto Sunnak adott interjújában az édesanya, Cathy DeFrancesco.
„Azt tanácsolták, ideje feladni rá az utolsó kenetet. A pap meg is érkezett. Én viszont egyszerűen el sem tudtam képzelni, hogy bármi rossz történhet vele.”
Devlin több, mint négy hónapot töltött kórházban, a doktorok azonban továbbra is pesszimisták voltak. Biztosak voltak abban, hogy túlélése esetén is súlyos testi és szellemi fogyatékossággal kell megküzdenie.
Mrs. DeFranceso megérzései viszont szerencsére beigazolódtak.
A fia komoly hátrányból indult ugyan, de végül teljesen egészséges lett és néhány év leforgása alatt minden tekintetben utolérte kortársait. Olyannyira, hogy hatévesen már megkezdte gokartos pályafutását.
Édesapja, Andy biztos abban, hogy életének ezen kezdeti időszakára vezethető vissza a pozitív hozzáállása, valamint küzdőszelleme, aminek révén soha nem hajlandó feladni és még a legnagyobb mélypontokról is képes felállni.
„Mindenért, amit kitűz maga elé kőkeményen megharcol. Ebben a sportban rengeteg a fent és lent pillanat, de ő remekül kezeli ezeket. Mentálisan hihetetlenül erős. Nem is lehetnék büszkébb rá.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough