Virtuális sportbíró-rendszert vezet be az IndyCar 2022-ben

Virtuális sportbíró-rendszert vezet be az IndyCar 2022-ben
credit:Penske Entertainment

Virtuális sportbíró-rendszert vezet be az IndyCar 2022-ben



Jelentős újításra készül az NTT IndyCar Series.

A következő szezontól kezdve a versenypályák többségén bevezetik az EM Motorsports Marshalling Systemet, aminek segítségével helyettesíthetik a kanyarokban eddig tevékenykedett sportbírók zászlójelzéseit.

A versenyirányítással közvetlenül összekötött rendszer kb. 50×50 centiméteres LED-panelek által fogja tudatni a mezőny tagjaival az éppen aktuális körülményeket.

Ez persze nem jelenti azt, hogy innentől fogva nem lesz szükség a sportbírókra.

A széria versenyigazgatója, Kyle Novak a RACER-nek elmondta, hogy a paneleket konzolok segítsével fogják az önkéntes dolgozók megjeleníteni.



A várakozások szerint ezen megoldás révén láthatóbbak lesznek a színkódok, aminek köszönhetően a csapatok az eddigieknél hamarabb reagálhatnak a pálya pillanatnyi állapotára, emellett pedig a bírák is gyorsabban értesülnek az esetleges incidensekről.

A tradicionális megoldás során egy sportbíró lengette a zászlót, míg egy másik rádión keresztül értesítette Novakékat. A virtuális rendszer által viszont a folyamat másodpercek alatt végbemegy.

Balesetek, vagy egyéb, a körözést megzavaró események esetén további segítséget nyújtanak a versenygépekben elhelyezett GPS-jeladók, amelyek által könnyedén meg tudják határozni a pillanatnyi álllást is.

Kiküszöbölhetővé válnak az olyan problémás szituációk, mint pl. a sárga jelzés életbe lépését megelőző állás pontos meghatározása.

Arra, hogy ez milyen gondokat okozhat idén is láttunk jó néhány példát – különösen kvalifikációkon -, amikor hosszú időbe telt, mire a videófelvételek, live timing és egyéb adatok alapján el tudták dönteni, ki az, aki az incidens előtt továbbjutó helyen állt.

Valamennyi virtuális jelzés természetesen az autók cockpitjében is megjelenik.

A fentiek alapján adja magát a kérdés, hogy az IndyCar tervezi-e a Formula-1-ből már jól ismert virtuális safety car bevezetését is.

“Ami a VSC-t és hasonlókat illeti, készítettünk belső jelentéseket arról, hogy miként nézhetne ki, a végső következtetés pedig az, hogy még nem tartunk ott” – szögezte le Novak.



“Nincsenek azonnali terveink erről. Ugyanakkor azt mondom, ez a technológia rugalmasságot ad nekünk arra, hogy vizsgáljuk ezeket a dolgokat a következő években. [Az új rendszer] lehetőséget nyújt számunkra a növekedésre, ha a részvényeseink, versenyzőink, csapattulajdonosaink és mindenki más is ezt szeretné.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy