O’Ward: Két évem van arra, hogy eljussak az F1-be
Kedden, az Abu Dhabiban rendezett fiatal versenyzők tesztjén először ízlelhette meg Pato O’Ward, hogy milyen is egy F1-es torpedót vezetni.
A mexikói a Texas Motor Speedwayen megszerzett, legelső IndyCar-győzelméért cserébe kapta ezt a lehetőséget főnökétől, Zak Browntól.
O’Ward több, mint 90 kört tett meg, időeredményeket tekintve pedig a negyedikként zárt. Saját elmondása szerint azonban lehetett volna gyorsabb is, ha a nyaka jobban bírja a terhelést.
Összességében viszont teljesen lenyűgözte a McLaren MCL35M teljesítménye, az általa nyújtott élményt pedig csak úgy jellemezte, hogy „függőséget okoz”.
Az idei IndyCar-szezon harmadik helyezettje sosem rejtette véka alá, hogy legnagyobb karriercélja a Formula-1, ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a világbajnokság rajtrácsára bejutni nem könnyű.
„Hogy teljesen őszinte legyek, minden vitán felül legfeljebb két évem van arra, hogy elérjek az F1-be” – idézte O’Ward szavait az Autosport.
„Ez nem sok idő. Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy megvalósuljon, mivel ez a csúcsok csúcsa. A jelenlegi életem egyetlen álommal kezdődött, ami a Formula-1. Ez az álom vezetett végül más szériákba, a hosszútávú versenyzéshez és az IndyCarhoz. Mindez viszont egyetlen ábráddal indult. Hazudnék ha azt mondanám, nem akarom még mindig elérni. Mindent beleadok, amit csak tudok és továbbra is maximálisan hajtok azért, hogy terítéken maradhasson. Muszáj, mert ha még csak nem is próbálkozom, akkor a hátralévő életemben bánni fogom. [A mostani F1-teszt] szerintem egy jó kezdés volt.”
A 22 éves pilóta most arra összpontosít, hogy a lehető legjobban teljesítsen az IndyCarban. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő.
„Visszatérek Indybe és elkezdem a készülődést a következő szezonra. Itt az idő nyerni néhány versenyt és harcolni a bajnokságban.”
Egy dologban biztos lehet, a McLaren még sokáig számít rá.
„Pato nagyon gyors, kivételes tehetség” – méltatta versenyzőjét Brown az AP-nek adott interjújában.
„A Formula-1 viszont egy más világ a technológia terén. Ebből adódóan nem az érdekelt a legjobban, hogy milyen gyorsan tud F1-es autót vezetni. Semmi kétségem nem volt arról, hogy képes rá. Én arra voltam kíváncsi, miként fogadja be az információkat és minden mást, amire a versenyek alatt, valamint a kvalifkációkon szükség van. Az F1-es gépben sokkal több dolog hárul a versenyzőre, a puszta vezetésnél. Pato határozottan az IndyCarban lesz jövőre és hosszú távon számítunk rá a McLarennél, úgyhogy egyszerre csak egy lépést teszünk.”
A McLaren versenyigazgatója, Andrea Stella maximálisan meg volt elégedve a teszten végzett munkájával.
„Lenyűgözött bennünket Pato tempója, hozzáállása és az, hogy milyen gyorsan tanult.”
Akármennyire is szeretne viszont az F1-be kerülni, O’Ward egy dolgot nem szívesen vállalna be ennek érdekében.
„Boldog vagyok az IndyCarban és jövőre is itt fogok vezetni az Arrow McLaren SP-nek. Ha a Formula-1-be mennék, akkor azt egyenesen az IndyCarból tenném meg. Nincs a terveim között, hogy előtte elmenjek egy junior kategóriába. Egyből az F1-be ugranék, mivel nem hiszem, hogy bármi problémám adódna az átállással. A teszt vége felé már otthonosan éreztem magam az autóban.”
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough