IndyCar: Sorsdöntő szezon vár Rossira

IndyCar: Sorsdöntő szezon vár Rossira
credit: Chris Owens/Penske Entertainment
IndyCar: Sorsdöntő szezon vár Rossira


Győzelemmel nyitotta és azzal is zárta 2021-et Alexander Rossi.

A kaliforniai pilóta januárban, a Wayne Taylor Racinggel megnyerte a Daytona 24-et, két héttel ezelőtt pedig kategóriája legjobbjaként fejezte be a Baja 1000 tereprali-versenyt.

Öröme azonban egyáltalán nem felhőtlen, hiszen főállású munkahelyén, az IndyCarban két és fél éve nem tudott felállni a dobogó legfelső fokára.

Rossi utoljára 2019 júniusában, Road Americán diadalmaskodott, azóta viszont egyéni legjobbjaként csak három második helyet tud felmutatni.

Összetettbeli pozíciója pedig az elmúlt két szezonban még kiábrándítóbb, lévén tavaly a kilencedik, idén pedig csak a tizedik pozícióban végzett.

A 30 éves versenyző jelenleg érvényben lévő szerződése az Andretti Autosporttal 2022 végén jár le, amely tény csak még nagyobb nyomást helyez rá.

Rossi mindenképpen szeretne visszatérni az élmezőnybe, a cél érdekében pedig az egész idényét az IndyCarnak szenteli alá.

Januárban még részt vesz a daytonai egynapos versenyen, az open-wheel szezon alatt viszont nem fog már sehol máshol elrajtolni.

Teljes mértékben az IndyCar-programomra akarok összpontosítani, erre fordítom minden időmet és mentális kapacitásomat” – nyilatkozta a 2016-os Indianapolis 500 győztese a RACER-nek.

„Ez az egyik fő oka annak, hogy a 24 óráson kívül nem nézelődök 2022-ben másfelé. Több szempontból is kritikus év lesz számoma.”

Rossi ki akarja deríteni, mi vezetett teljesítményének látványos leromlásához.

„Tanulni kell a hiányosságokból, abból hol nem vagyok elég jó. Őszintén szólva ez az egész 2020-ban kezdődött. Ekkor érkezett az aeroscreen, ami nagyban megváltoztatta az autó vezethetőségét, beállításait. Kombinálva a naptárban történt vátgozásokkal, a limitált tesztekkel, edzésidővel és minden mással…. Erről szólt az év. A szezon második felében azért tettünk némi előrelépést, rájöttünk pár dologra, ami jó volt.”

A 27-es Dallara-Honda legénysége nagy reményekkel vágott neki 2021-nek, az eredmények viszont ismét elmaradtak.

„Bűnösnek érzem magam emiatt. Úgy voltam vele, ‘Javulunk, könnyű lesz, megoldottuk a gondokat és nyerni fogunk’, ez rossz hozzáállás. Még így is történt azonban pár igazán pozitív dolog, amire építkezünk. A bajnokság viszont jövőre lényegtelen lesz, egyelőre arra hajtunk, hogy újra futamot nyerjünk. Ki kell menni a pályára, élvezni, amit csinálunk és nem gondolni arra, mi lesz szeptemberben [a bajnokavató szezonzárón].”

Rossi tisztában van azzal, hogy az előtte álló év sorsfordító lesz számára.

Ha visszatér a régi formája és képes lesz győzelemeket hozni, akkor komoly tárgyalási pozícióba hozhatja magát 2023-ra nézve több csapatnál is.

Ellenkező esetben viszont akár az IndyCar-karrierje is kockára kerülhet.

„Nyerni kell és dobogókat szerezni. Klisének hangzik tudom, de a többi pedig jön magától. Őszintén szólva, nem győztünk két teljes éve, úgyhogy vissza kell jutnunk a victory lane-re, majd továbblépni azoktól a negatív dolgoktól, amelyek a múltban történtek.”