A NASCAR legjobban őrzött titka, amit csak hét ember ismer

A NASCAR legjobban őrzött titka, amit csak hét ember ismer
credit:Jimmie Johnson/Twitter

A NASCAR legjobban őrzött titka, amit csak hét ember ismer


Létezik egy hagyomány a NASCAR-ban, amely minden egyes szezon végén a középpontba kerül.

Ennek ellenére mégis nagyon kevesen tudnak a létezéséről. Pontos tartalmába pedig máig csak hét ember nyerhetett betekintést.

Ez a ‘Bajnok Naplója’.

A barna bőrkötetes könyv ötlete 2010-ben született meg, miután Jimmie Johnson megszerezte karrierje ötödik Cup-titulusát.

A Hendrick Motorsports élő legendája ekkor kezdett agyalni azon, hogy kellene valamiféle ‘stafétabot’, ami bajnokról bajnokra száll.

Johnson ezt felvetette a NASCAR alelnökének, Mike Heltonnak, aki némi gondolkodás után előállt a kézzel írott napló ötletével.

Az első bejegyzéseket maga JJ vetette papírra, a könyvet pedig 2011 végén át is adta az azévi bajnok Tony Stewartnak.



A szabálynak megfelelően nála is maradt egészen 2012 novemberéig, amikor Brad Keselowski zárta az élen a szezont.

A napló – amiben többek között egy személyes hangvételű levelet is írnak a következő bajnoknak – 2013-ban és 2016-ban visszakerült Johnsonhoz, 2014-ben Kevin Harvick kapta meg, majd 2015-ben, valamint 2018-ben Kyle Busch, 2017-ben Martin Truex Jr., 2018-ban Joey Logano, 2020-ban Chase Elliott, idén pedig Kyle Larson veheti birtokába.

“Óriási megtiszteltetés, hogy láthattam mi van a naplóban és most én adhatom tovább” – nyilatkozta Elliott a Sirius XM NASCAR Radiónak.

“Bárcsak hamarabb kezdődött volna! Alig várom, hogy például a 2040-es, vagy 2050-es bajnok megkapja és elolvassa, miket írtak olyan nagyságok, mint amilyen Tony és Jimmie. A napló évről évre értékesebb, különlegesebb lesz.”

A 26 éves versenyző saját bevallása szerint még nem fogalmazta meg a Larsonnak szóló levelét.

“Nem döntöttem még el, hogy mit írok neki, de akkor sem árulnám el, ha már készen lennék! Végülis ez az egész könyv lényege, hogy senki sem tudhatja mi van benne.”

Larson természetesen már alig várja, hogy megkapja a naplót.

“Ez a sportunk legjobban őrzött tika. A legmenőbb dolog! Mindig is vágytam arra, hogy a kezemben tarthassam. Ezt csak úgy érdemelheted ki, ha bajnok leszel. Szóval, már nagyon olvasnám! Fogalmam sincs, mi lehet benne és ez borzasztóan felcsigáz!







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy