Győztes csalók és becsületes lúzerek
A szerelő és autodidakta mérnök Smokey Yunick az egyik legjobb, egyben legvitatottabb szakember volt, aki csak megfordult az autósport világában.
Az egykori második világháborús hős híres volt arról, hogy mindig a saját szája íze szerint értelmezte a szabályokat, ami olyan versenygépek megszületéséhez is vezetett, mint például az 1964-es Indianapolis 500-ra szánt Hurst Floor Shift Special.
Yunick igazi játszóterének azonban a NASCAR számított, ahol kétszer is az év vezető szerelőjének választották, az általa felkészített autók összesen 57 futamgyőzelmet szereztek, 1951-ben és 1953-ban pedig Herb Thomasszal a volán mögött két bajnoki cím is dicsérte a keze munkáját.
Az ukrán származású Smokey sokak szemében egy született zseni volt, mások viszont csak egy mocskos csalónak titulálták. Utóbbi tábor alá a lovat ráadásul ő maga adta, miután nyíltan büszke volt arra, hogy oly’ sokszor képes volt direkt kijátszani az érvényben lévő regulákat.
>>>>> Hurst Floor Shift Special: Az Indy 500 történetének legbizarrabb járgánya
A 2001-ben, 77 esztendős korában, leukémia következtében elhunyt Yunickot máig egy lázadó, törvényenkívüli géniuszként tartják számon a NASCAR történetében.
Szerelői és mérnöki képességei mellett pedig arról is híres volt, hogy mindig, mindenről megvolt a saját véleménye és soha nem is rejtette azt véka alá.
Az alábbiakban ezek közül szemezgetünk.
Smokey Yunick a sportág szereplőiről:
„Kétféle embertípus van a versenypályákon: a győztes csalók és a becsületes lúzerek.”
Rocksztárok vs. celebritások:
„A régi versenyzők szociális katasztrófák voltak. Rengeteget ittak, törtek-zúztak, mert állandóan a személyes problémáikkal voltak elfoglalva, ami általában valamilyen nőügy volt. A pokolba is, ha a hatvanas-hetvenes években bementél egy szállodába és elmondtad, hogy autóversenyző vagy, akkor ennek hallatán hirtelen minden szobájuk foglalt lett. A XX. század végi pilóták már egy teljesen más kategóriát képeznek, zömében színtelen-szagtalan bábok és valószínűleg a legmagasabban jegyzett, legnagyobb becsben tartott tagjai a szórakoztatóiparnak. Egy NASCAR-sztárt már el sem lehet képzelni magánrepülőgép nélkül. Én viszont emlékszem még azokra az időkre, amikor a siker jelét az képezte, hogy az a gyártó, amelyiknek az autójával versenyeztél, hajlandó volt egy kocsit kedvezményesen bérbe adni számodra magánhasználatra a hétvégére.”
A női versenyzőkről:
„Tudom, hogy most sokan fel fognak háborodni, de én még tényleg nem találkoztam egy valóban jó női autóversenyzővel sem. Láttam már szuperképességekkel, átlagon felüli reflexekkel megáldott hölgyeket, akik nem féltek a sebességtől sem, de versenyezni valahogy egyikük sem tudott. Nem nagy dolog ez, végülis férfit sem láttam még gyereket szülni.”
Bill France Jr.-ról, aki 1972-ben átvette a NASCAR vezérigazgatói posztját a szervezetet megalapító édesapjától, Bill France Sr.-tól:
„Amikor Billy visszatért a seregből, csinált valamit, amivel rohadtul felhúzott idegileg. Mondtam is az apjának, hogy a hülye gyerekének még az idióták iskolájában is öt évbe telne elvégeznie egyetlen osztályt. Erre Big Bill azt válaszolta, hogy alábecsülöm a fiát, mert szerinte négy év is elég lenne neki hozzá.”
A motorsport alaptézise Smokey szerint:
„Nem az autókkal versenyzel, hanem a szabálykönyvvel.”
A regulák áthágásának aranyszabálya:
„A csalásoknak soha nem fognak tudni megálljt parancsolni. Mindig lesz ugyanis egy srác, aki egy kicsit másként, okosabban gondolkodik, mint a többiek. Sikeresen ügyeskedni viszont csak akkor tudsz, ha rajtad kívül másnak lövése sincs róla. Az eredményes csalás titka, hogy egyedül te magad legyél a beavatott.”
A társadalomról:
„Megtanultam az emberekről, hogy mélyen legbelül valójában mindenki mindenkinek az ellensége.”
Yunick a nyolcvanas évek végén, azaz közel tíz évvel azelőtt megálmodott egy, balesetek során az ütközések energiáját elnyelő falat a pályák mellé, hogy egyáltalán elkezdték tervezni a manapság már minden oválpályán kötelezően használatos SAFER-t. Az ötletét azonban akkoriban szó szerint kinevették.
„Senki nem mutatott érdeklődést iránta. Mindenkinek beszéltem róla a sportágban, de rendre azt a választ kaptam, hogy úgy hülyeség az egész, ahogy van és ilyesmire semmi szükség nincs.”
Saját trükközéseiről:
„Az ötvenes években az egész átkozott autóval kreatívnak kellett lenned. A csalásnak kikiáltott esetek kilencven százaléka viszont a szó szoros értelmében mégsem volt az. Vegyük példának az 1967-es Chevrolet Chevelle-t, amit a ’68-as Daytona 500-ra építettem. Megvolt benne az erő, az aerodinamika és a tökéletes kasztni. Kár, hogy végül nem engedték indulni, szerintem érdekes lett volna látni, mire képes versenyben. Tényleg csaláson alapult az autó? Hát hogy a francba ne, kijátszottunk minden íratlan szabályt. A NASCAR akkori szabálykönyvében azonban nem volt lefektetve, hogy mit nem tehetünk meg. Azt megfogalmazták, hogy mit csinálhatunk, arról viszont szót sem ejtettek, hogy mit nem. Én pedig úgy voltam vele, hogy miért ne produkáljak olyat, amit nem tiltanak világosan leírva.”
A riválisokról:
„Ha csörgőkígyókkal akarsz játszani, akkor jobb ha tudod, mit csinálnak a csörgőkígyók.”
Régen minden jobb volt (részlet élete egyik utolsó interjújából, Road & Track/2000) :
„Lehet, hogy nem látom jól a dolgokat, de sajnálom azokat a srácokat, akik utánam jöttek. Az a szabadság, ami nekem megadatott mára teljesen eltűnt, most ezernyi törvény szabja meg a mérnököknek, szerelőknek és versenyzőknek hogy mit csinálhatnak és mit nem. Számomra ez utóbbi az egyik legbosszantóbb változás. A pokolba is, amikor én belecsöppentem a sportba még adót sem kellett fizetnünk, most viszont már ahhoz is engedélyt kell kérned, hogy kimenj a klotyóra. Régen nem kellett sok pénz ahhoz, hogy valaki versenyezzen és a cél sem a bevételszerzés volt. Azért csináltad, mert imádtad. A XX. század végére azonban átvették a hatalmat a szponzorok és minden megváltozott. Már csak a nagy pénzek körforgása számít, nem a szenvedély. Szerintem teljesen másként kell nézni erre az egészre, mert már nem sportról van szó, hanem showbusinessről. 1947 és 2000 között versenyzés folyt a pályán, majd utána jött valami más, nevezd aminek csak akarod. Nem kritizálom, mert az igaz, hogy ezerszer sikeresebb a dolog most, mint anno. Ugyanakkor ha az én időmben lévők versenyzők voltak, akkor a mai srácok már nem nevezhetők annak. Ha viszont mégis a mostaniakat hívjuk versenyzőknek, akkor a mi generációnk kikéri magának, hogy egy kalap alá vegyék velük.”
képek: NASCAR, Legends of NASCAR
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough