Supra 530 km/h-s tempóval: Vadonatúj versenygéppel támad a Toyota

Tíz év után véget ér a Toyota Camry-korszak az NHRA Funny Car kategóriájában.
A japán gyökerű gyártó hivatalosan is lerántotta a leplet vadonatúj versenygépéről, amely 2022-ben fog debütálni az amerikai drag-szakág legmagasabban jegyzett szervezeténél.
A GR Supra február 17-én, az NHRA kaliforniai szezonnyitójának számító Lucas Oil Winternationalsen teljesíti első bevetését.
„Újabb lehetőséget kerestünk a Supra számára és arra jutottunk, hogy az NHRA Funny Car tökéletesen illeszkedik az elképzeléseinkhez” – nyilatkozta a Toyota Racing Developement elnöke, David Wilson az AP-nek.
„Jó időszakot zártunk a Camryvel. Marketing szempontból viszont azt szeretnénk elérni, hogy még nagyobb megjelenési lehetőséget biztosítunk a Supra-márkának.”
A Supra a NASCAR Xfinity Seriesben, valamint az IMSA Michelin Pilot Challenge-ben képviselteti magát az USA-ban.
Ahhoz, hogy az NHRA-ben is megjelenhessen, a szervezet jóváhagyására volt szükség.
A két legfontosabb szempont, hogy a lehető legjobban hasonlítson az utcai verziójára, valamint maximálisan teljesítse a széria biztonsági előírásait.
Wilson elmondása szerint nem is volt egyszerű menet megfelelni az NHRA-nek, amit jól példáz, hogy több tervet is szinte postafordultával visszadobtak.
A Toyota 2000-2002 között a Celicával, 2007-től 2011-ig a Solarával, 2012-től 2021-ig pedig a Camryvel versenyzett az FC-k mezőnyében.
Ezidő alatt 43 győzelmet és három bajnoki címet ünnepelhettek.
A 2018-as idény legjobbja, J.R. Todd ráadásul kulcsszerepet játszott az új gép közel két éven át tartó fejlesztési folyamatában is.
„Különleges tapasztalat volt számomra, hogy együtt dolgozhattam a TRD mérnökeivel az új GR Supra Funny Caron” – idézi a Toyota sajtóközleménye a Kalitta Motorsports pilótáját.
„Sokat jelent számomra, hogy részese lehettem annak a nagy horderejű munkának, aminek célja a jármű lehető legbiztonságosabbá tétetele volt. Közösen dolgoztunk azon, hogy megoldjuk a felmerült problémákat. Nagy pillanatokat éltem már meg a DHL Toyota Camryvel, beleértve az első US Nationals győzelmemet és a bajnoki címet is. Óriási dolog, hogy a Toyota ennyire támogatja az NHRA-t, a Kalitta Motorsportsot és engem is. Remélem még ennél is több sikert érhetünk el az új GR Suprával.”
Makes you stop and look at it!
— Toyota Racing (@ToyotaRacing) November 14, 2021
The new Toyota GR #Supra Funny Car! #TGRNA #NHRA pic.twitter.com/Kusy0YjJ3G
A Funny Car kategória első bajnokát 1969-ben avatták Jungle Clare Sanders személyében. A legsikeresebb versenyzőnek pedig John Force számít, aki nem kevesebb, mint tizenhatszor jutott fel a trónra.
A széria kb. 8000 lóerős autóiban jelenleg 8,2 literes, kompresszoros V8-as motor dolgozik. A negyedmérföldes, egyenes vonalú párbajok során pedig 57 liter nitro-metánt használ el.
És, hogy miért hívják ezeket a gépszörnyeket Funny Carnak?
A válasz banálisabb, mint hinnéd.
Még a hatvanas években, a kategória első modelljét látva az NHRA egyik tisztviselője csak annyit reagált:
„Nagyon viccesen néz ki.”
A név pedig visszavonhatatlanul rá is ragadt a kategóriára.
When the road meets the track. Introducing the Toyota GR #Supra Funny Car for @NHRA competition in 2022. #TGRNA pic.twitter.com/jS4y20Bx4q
— Toyota Racing (@ToyotaRacing) November 14, 2021

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough