Életveszélyesen megsérült Daison Pursley Arizonában
Hatalmas baleset szakította meg a USAC NOS Energy Drink National Midget Series szombati éjjeli Western World Championshipjét.
Az Arizona Speedwayen rendezett verseny harmadik heat-futamán, egy csata közben Daison Pursley elvesztette uralmát járműve felett, több bukfenc után a levegőbe emelkedett, majd újabb szaltókat leírva a földbe csapódott.
A 17 éves pilóta tudatánál volt a bukást követően, a kórházban azonban megállapították, hogy eltört a C4-es és a C5-ös csigolyája is, ami miatt operációra szorul.
„Daisonnak nagyon súlyos gerincvelő-sérülése van” – írta Facebookon Pursley édesanyja, Shawnda.
„Kérjük, továbbra is imádkozzanak érte. Jelenleg napról napra, vagy inkább óráról órára változhat a helyzet.”
A Toyota utánpótlás-programjában szereplő fiatal versenyző idén debütált a midget-szakág legmagasabban jegyzett eseményén, a Chili Bowlon.
A USAC Midget Series összetettjében pedig a hatodikként jegyzik.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough