Miért pont balra kanyarodnak az autók oválpályákon?

Léteznek örök kérdések a világban. Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Túlélnénk-e, ha egy felhőkarcoló tetejéről ledobott pénzérme fejen találna? Star Wars vagy Star Trek? Miért pont balra kanyarodnak az autók oválversenyeken?

Nos, röviden a válaszok: a tojás; igen; rajongótáborok közötti verbális, sőt, fizikális csatározások sem tudtak még igazságot tenni ebben az abszolút ‘ízlés dolga’, ámde évtizedek óta töretlenül zajló vitában.

Na de mi a helyzet az utolsó kérdéssel? Miért haladnak az oválpályás futamok résztvevői az óramutató járásával ellentétesen?

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a kizárólagos balkanyarodás nem csak az autóversenyzés privilégiuma. A teljesség igénye nélkül, az atlétikai futószámok, görkori derbyk, fedett pályás kerékpárok, lóversenyek, gyorskorcsolya futamok, a bázisfutók a baseballban, a körhinták és a vezetékhez kötött modellrepülők, a műkorcsolyázók, vagy épp hulahopp karikázók leggyakoribb mozgási iránya egyaránt az óramutató járásával ellentétes.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szabálykönyvének 163.1-es pontja nyíltan ki is mondja: “A futók bal kezének a pálya belső oldalán kell lennie.”

A jelenség olyannyira nem újkeletű, hogy már az ókori Rómában rendezett ló- és fogathatjó versenyeknek kialakított pályákon is balra kanyarodva haladtak előre a sportolók.

Ennek egyik oka abban volt keresendő, hogy az állatokat sokkalta könnyebb volt bal kézzel irányítani, a gyeplő elhelyezése miatt ugyanis ellentétes kanyarok esetén a lovasnak kereszteznie kellett volna a karját maga előtt.

A másik fontos eleme pedig nem más volt, mint, hogy az emberek többsége számára domináns jobb oldal szabadon hagyása révén egyszerűbb volt az egyensúlyt megtartani, továbbá az ostorhasználatot tekintve sem számított elhanyalogható szempontnak, nem beszélve az ellenfelekkel szemben indított támadások kivitelezéséről.

Azt mindenki tudja, hogy az autóversenyzés alapjai a lovassporthoz vezethetőek vissza, aminek ékes példája, hogy a hőskorban az első négykerekű járgányokkal kiírt futamok többségét lóversenypályákon bonyolították le.

Ahhoz pedig, hogy eljussunk a jelenlegi érában tapasztaltak gyökereihez, egészen 1780-ig kell ugranunk az időben.

Egy bizonyos William Whitley nevű úriember a Kentucky állambeli Lincoln megyében lévő otthonához közel ebben az évben alapította meg az Egyesült Államok első agyag és földborítású lóversenypályáját.

Az Amerikai Függetlenségi Háború nagy támogatójának hírében állt Whitley egyfajta politikai demonstrációként mereven ragaszkodott ahhoz, hogy a haladási irány az óramutató járásával ellentétesen legyen meghatározva, miután Nagy-Britanniában pontosan az azzal megegyező irány számított tradicionálisnak.

1783-ban a britek elismerték az  Amerikai Egyesült Államok szuverenitását, Whitley tüntetőleges megoldásából pedig tradíció lett.

Persze akadtak, akik megpróbáltak ennek ellenszegülni. Ilyen volt például a német-amerikai származású August Belmont Sr., akinek nevéhez a lovassport egyik leghíresebb pályája, a róla elnevezett New York állambeli Belmont Park (valamint a sportág Triple Crownjának utolsó állomása, a Belmont Stakes) fűződik.

A közismerten nagy anglofil hírében állt politikus és üzletember brit mintára először az óramutató járásával megegyező irányt szabott meg a pályának, de annyian ellenezték ezt – befolyásos körökből is -, hogy végül változtatni kényszerült ezen.

„Gondoljanak bele, nálunk minden az óramutató irányával ellentétesen zajlik” – nyilatkozta az ESPN-nek a Lovassportok Nemzeti Múzeumának, valamint Hírességek Csarnokának hivatalos történésze, Allan Carter.

„A lóversenyek, motorsportok, atlétika, baseball, még a Föld is balra kanyarodik a Nap körül, sőt a tengelyforgása is ez irányú.”

Sokan élnek abban a hitben, hogy “Minden út Indianapolisba vezet” alapon a motorsporton belül az 1911-es Indy 500-zal honosodott meg a balra kanyarodás szokása. Ez azonban téves.

“Az óramutató járásával ellentétes versenyzési irány jóval megelőzi Indy-t” – magyarázta az Indianapolis Motor Speedway történésze, Donald Davidson.

“Az első oválfutamot 1896-ban a Narragansett Trotting Parkban rendezték, az automobilok pedig már akkor balra kanyarodtak, akárcsak a lovak.”

A versenyautók haladási irányának a történelmiek mellett biztonságot érintő okai is vannak, különösképpen a stock-car szakág terén.

A NASCAR fennhatósága alá eső szériák autóiban kivétel nélkül a bal oldalon található a vezetői ülés. Ha a gép az óramutató járásával megegyező irányba haladna, akkor baleset esetén a bal oldalával csapódna a pálya külső falának, ami a pilótát tekintve jelentősen megnövelé a súlyos sérülés rizikóját.

A nyolcvanas-kilencvenes években létezett ausztrál NASCAR, vagyis az AUSCAR mezőnye többek között ebből az okból kifolyólag kanyarodott jobbra az oválokon.

Ebben a szériában a versenyző az autó jobb oldalán foglalt helyet, tehát az ő esetükben pont az óramutató járásával ellentétes haladási irány számított volna biztonsági értelemben magas kockázatúnak.

Érdekesség, hogy számos szakértő egyöntetűen állítja, a balra kanyarodás abból a szempontból is a megfelelő irány a versenyzők számára, hogy az emberek többsége esetében a jobb oldal a domináns.

Ennek viszont némiképp ellentmond az a tény, hogy az amerikai open-wheel szakágon belül kiugróan magas számban képviseltetik magukat a balkezesek – és nem csak az európai stílusú, épített, valamint utcai pályákon tudnak maradandót alkotni, gondoljunk csak például Tony Kanaan-re, vagy Dario Franchittire.

„Amikor a Champ Carban versenyeztem, volt egy év, amikor a mezőny fele, nem viccelek, balkezes volt. A mezőny fele. Ez figyelemreméltó” – nyilatkozta 2013-ban a Road & Tracknek Oriol Servia. 

„Van valami, ami a balkezességgel együtt jár. Határozottan kitűnünk a versenyzés terén. A legtöbb balkezes, akit ismerek nagyon nyitott és megvan a saját stílusa. Nem tudom … különlegesnek számítunk a világon, nincs belőlünk sok, de mégis nagyon sokan kötünk ki az open-wheel versenyzésben. Remélem, valamikor, valaki készíteni fog egy tanulmányt hogy választ kapjunk arra, miért lehet olyan sok balkezest találni ebben a sportban. Izgatott vagyok, mert tudni akarom az okát.”

Végezetül pedig, ha már annyit hivatkoztunk az óramutató haladására, térjünk vissza a „tojáshoz”, avagy miért is halad egyáltalán az idő a számlapon jobbra?

„Az emberek először az ősi Mezopotámiában kezdték mérni az időt, ami az északi féltekén terült el” – mondta Nancy Dyer a Nemzeti Óramúzeum történész-könyvtárosa.

„Ott az árnyék balról-jobbra halad ahogyan telik a nap, a korai órakészítők pedig ezt vették alapul.”

Ms. Dyer ezzel feldobta a lecsaphatatlan magas labdát, mondván ha az órát a déli féltekén találták volna fel, akkor most vajon az oválpályákon körözőket balkanyarok helyett a jobbkanyarokkal cinkelnék?

„Fogalmam sincs, hogy erre mit kéne válaszolnom” – reagált röviden a szakértő hölgy pályafutása minden valószínűség szerint legfurcsább kérdésére.