NASCAR: Élete első futamgyőzelmével lett bajnok Daniel Hemric

Daniel Hemric úgy érkezett meg a Phoenix Racewayre, hogy egyetlen győzelem sem szerepelt a neve mellett.
Nem csak a NASCAR nemzeti porondján számított nyeretlennek, de még a szervezet alacsonyabban rangsorolt, regionális szériáiban sem jutott el a victory lane-ig.
A Joe Gibbs Racing pilótája pontok alapján verekedte be magát az Xfinity Series rájátszásának bajnoki döntőjébe, ha pedig már ott járt, akkor keresve sem találhatott volna jobb alkalmat arra, hogy végre valahára megízlelje a győzelmet.
Ez azonban még semmi.
Hemric ugyanis azzal, hogy egy elképesztően izgalmas overtime-ban, autó-autó elleni csata közepette, majd ehhez méltóan szoros befutóban mögé utasította a címvédésre készült Austin Cindricet, bebiztosította magának a nemzeti másodosztály BAJNOKI CÍMÉT is.
A 30 éves, 9 hónapos és 11 napos észak-karolinai a nemzeti másodosztály legidősebb uralkodója lett 2006 óta. Akkor Kevin Harvick zárt az összetett élén 30 évesen, 11 hónaposan és 11 naposan.
Hemric és Cindric mellett még AJ Allmendinger, valamint Noah Gragson volt meccsben a bajnoki címért.
Előbbi versenyző húsz körrel a leintés előtt – gyaníthatóan egy meglazult kerékanya-csavar miatt – kiforgott, végül pedig csak a tizennegyedik lett.
Gragson még a hajrában is komoly harcban állt a győzelemért, a végén azonban falazott, így be kellett érnie a tizenkettedik pozícióval.
A FINISH FOR THE AGES!
— NASCAR Xfinity (@NASCAR_Xfinity) November 7, 2021
DANIEL HEMRIC WINS THE CHAMPIONSHIP! pic.twitter.com/3Th1benCnC
On repeat, folks. pic.twitter.com/tTyhFXOdvN
— NASCAR Xfinity (@NASCAR_Xfinity) November 7, 2021


“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough