„Let’s go, Brandon” – A NASCAR végre megtörte a csendet

“Let’s go Brandon” – Több, mint egy hónap után végre megszólalt a NASCAR
“Let’s go Brandon” – Több, mint egy hónap után végre megszólalt a NASCAR


Több, mint egy hónap után a NASCAR először szólalt meg ‘Let’s go, Brandon’-jelenség kapcsán.

A mára már Joe Biden ellenes szlogenné vált mondat még az Xfinity Series október másodikai, talladegai versenyére eredeztethető vissza.

Mint az USAracing akkor megírta, a futamon első győzelmét megszerzett Brandon Brown interjúja alatt a lelátókön ülő nézők egy része úgy döntött, nincs is ennél jobb alkalom arra, hogy „Fuck Joe Biden”-t skandálva tudassák véleményüket az amerikai elnök munkásságáról.

Az NBC riportere, Kelli Stavast próbálta menteni a menthetőt azt állítva, hogy az emberek valójában a “Let’s go Brandon”-t ismételgetik.

Ekkor még nem is sejtette, hogy mekkora lavinát indított el.

A mondatot egy szempillantás alatt magukévá tették a Bident kritizálók és az FJB alterntívájaként már ezt kezdték el üvölteni koncerteken, sporteseményeken és egyéb, nyilvános rendezvényeken. Mindezt csak tetézte, hogy számos baloldali politikus – köztük kormányzókkal és kongresszusi képviselőkkel – szintén aktívan használni kezdte.

Stavast szavai begyűrűztek a zenébe is, miután több rapper feldolgozta, méghozzá olyan sikeresen, hogy voltak napok, amikor az iTunes-lista első öt helyéből hármat ezek a számok foglaltak el.

A közösségi médiában felkapott hashtaggé is vált LGB továbbá bevette a meme-ek világát, emellett országszerte megjelent pólókon, sapkákon, matricákon, plakátokon stb.

A NASCAR elnöke, Steve Phelps pénteken, a playoff-döntő phoenixi hétvégéje előtt tartotta meg a szokásos szezonértékelőjét, aminek során már nem tudta elkerüli az LGB-jelenségre vonatkozó kérdéseket sem.

„Meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket” – válaszolta Phelps arra, hogy a NASCAR jogi útra tereli-e a logójukat illegálisan felhasználó „Brandon-merchek” ügyét.

„Nincs rendben, ha a hivatalosan bejegyzett védjegyet engedély nélkül használják, függetlenül attól, hogy egyetértünk-e a mögöttes okokkal, vagy sem.”

Phelps azonban igyekezett leszögezni, hogy a NASCAR politikailag teljes mértékben semleges.

„Ez egy szerencsétlen helyzet. Sajnálom Brandont és Kellit. Ez az egész dolog jól szemlélteti, milyen állapotban is van most az országunk. Mi viszont nem akarunk állást foglalni a politikában, mindegy, hogy a bal, vagy a jobb oldalról van szó. Teljes mértékben politikailag semlegesek vagyunk. Örülünk-e annak, hogy [az LGB] úgymond a NASCAR-ban kezdődött és innen nőtte ki magát? Nem, egyáltalán nem. Elhatárolódunk tőle és elítéljük. Mi tszteljük az amerikai elnök hivatalát.”

Bár Phelps állítása szerint elhatárolódnak a politikától, a szervezet közelmúltja azonban nem ezt tükrözi.

Még 2016-ban számos versenyző, csapatvezető aktívan kampányolt Donald Trump, vagy Hillary Clinton mellett.

Chase Elliott még beszédet is mondott Trump georgiai turnéján.

Az USA 45. elnöke a 2020-as Daytona 500 díszvendége volt, a verseny előtti felvezető körökön pedig a híres Beast-limuzinnal vitték pályára.

Néhány hónappal később a NASCAR már azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy betiltotta a konföderációs zászló használatát, majd teljes mellszélességgel kiállt a Black Lives Matter mozgalom mellett. Ennek az időszaknak lett a nem túl dicső eleme az akasztófahurok-botrány, aminek során tizenöt FBI-ügynök lepte el a Talladega Superspeedwayt, hogy kiderítsék, ki tett hóhérkötelet Bubba Wallace garázsára.

Napokon belül kiderült viszont, hogy nem történt rasszista indíttatású gyűlölet-bűncselekmény, mivel csak egy egyszerű ajtónyitó zsinórról volt szó.

A történtek miatt Trump be is szólt Wallace-nak, aminek következtében valódi népharag zúdult rá a NASCAR közösségéből.

Idén januárban pedig a Hendrick Motorsports azonnali hatállyal kirúgta az eredetileg Kyle Larson spotterének szánt Chris Monezt, miután kiderült, hogy kiposztolt egy QAnon-hashtaget, valamint lájkolta Trump fentebb említett, Wallace-ról szóló tweetjét is.