NASCAR: Letartóztatták Carson Ware-t

Helyi idő szerint szerda reggel, bántalmazás, fenyegetés és személyes tulajdon elleni vétség gyanújával őrizetbe vették Carson Ware-t.
A 21 éves pilótának – aki az IndyCar/NASCAR-csapattulajdonos Rick Ware fia, egyben a szintén versenyző Cody Ware öccse – az észak-karolinai Rowan Megyei Seriffhivatal tájékoztatása szerint egy (meg nem nevezett) nővel támadt konfliktusa.
Ware 1000 dolláros óvadék fejében szabadlábon védekezhet.
A hírre reagálva a NASCAR azonnali hatállyal, határozatlan időre felfüggesztette. Ugyanígy cselekedett az SS-Green Light Racing with Rick Ware Racing is, amely gárda színeiben az eredeti tervek szerint pályára hajtott volna az Xfinity Series szombati, kansasi futamán.
„Frusztrált vagyok azért, amit Carson tett, de még inkább csalódást érzek Bobby Dotter [az SS-Green Lights tulajdonosa, a szerk.] és csapata miatt” – áll Rick Ware közleményében.
„Bobby nagyszerű partnerünknek számít már évek óta és gyűlölöm látni, hogy most a figyelem középpontjába kerültek olyan dolgok miatt, amelyek egyáltalán nem tükrözik azt a jó hírnevet, amiért keményen megdolgoztak. Remélem, Carson megkapja a segítséget, amire szüksége van ezekben a nehéz időkben.”
A 17-es számú autó volánját Garrett Smithley veszi át a Kansas Speedwayen.
Ware-nek november 19-én kell megjelennie a bíróságon.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough