Zseniális: Elliott brandet épít a Harvickkal való konfliktusára

Zseniális: Elliott már üzletet csinál a Harvickkal való konfliktusából
credit: Chase Elliott Store
Zseniális: Elliott már üzletet csinál a Harvickkal való konfliktusából


Egy jó marketinges minden helyzetből ki tudja hozni a legjobbat és egy füst alatt pénzt is csinál belőle.

Nem kivétel ezalól a Chase Elliott mögött álló stáb sem, akik máris meglátták a lehetőséget a regnáló NASCAR Cup-bajnok és Kevin Harvick közti viszályból.

Mint az USAracing megírta, a két versenyző között szeptember óta húzódó ellentét a vasárnapi, charlotte-i roval-futamon érkezett el újabb fejezetéhez.

A viadal harmadik szakaszában a Stewart-Haas Racinget szolgáló Harvick revansot akart venni fiatal ellenfelén az egy hónappal korábban, Bristolon történtekért és nemes egyszerűséggel nekiment hátulról.

Bár a hendrickes autója megsérült, végül mégis sikerült befejeznie a versenyt, míg a 2014-es bajnok saját magát intézte el, miután a hajrában meglátta maga mögött ellenfelét és nemes egyszerűséggel falnak ment.

Ezzel ki is esett a rájátszásból, míg Elliott bejutott a legjobb nyolc közé.

Az eset után a 25 éves pilóta gúnyosan így nyilatkozott Harvickról:

„Ami Kevint illeti, kellemes holtszezont és boldog karácsonyt kívánok neki.”

Elliott szavai hatalmas sikert arattak a szurkolói körében, egy nappal később pedig „addig üssük a vasat, amíg meleg” alapon máris megjelentek hivatalos webshopjában az idézettel felvértezett, karácsonyi kollekció darabjai.

A pulóvereket 39.95 dollárért, míg a sima pólót 24.95-ért lehet megvásárolni.

A bevétel egy részét az amerikai haditengerészet rászoruló gyermekek megsegítésére létrehozott programjának javára fordítják.