Elliott “boldog karácsonyt” kívánt Harvicknak, Hendrick a NASCAR beavatkozására számít

Elliott “boldog karácsonyt” kívánt Harvicknak, Hendrick a NASCAR beavatkozására számít

Elliott “boldog karácsonyt” kívánt Harvicknak, Hendrick a NASCAR beavatkozására számít


Vasárnap, a NASCAR Cup Series Charlotte Motor Speedwayen rendezett roval-futamán újabb fejezetéhez érkezett el a Chase Elliott és Kevin Harvick közötti, egy hónapja húzódó viszály.

A két bajnok ellenségeskedése még a szeptember 18-ai, bristoli fordulóra gyökereztethető.

A Bass Pro Shops Night Race nevű forduló harmadik szakaszában összeütköztek, aminek kövekteztében a Hendrick Motorsports versenyzőjének 9-es számú Chevyje defektet kapott.

Néhány körrel a leintés előtt Harvick állt az élen, a már lekörözött Elliottot viszont ez nem zavarta és keményen harcolt veterán ellenfelével



Ez lehetővé tette Kyle Larson számára, hogy ledolgozza hátrányát, végül pedig meg is előzze a Stewart-Haas Racinget szolgáló, 45 éves pilótát, behúzva a futamgyőzelmet.

Az eset után Harvick és Elliott olyan heves szóváltásba került, hogy ha nincsenek jelen a NASCAR tisztviselői, akkor tettlegességig fajult volna a helyzet.

Ezután, immár a garázsok területén a két pilóta privátban folytatta a vitát, a hírek szerint cseppet sem nyugodtabb hangnemben.

“Valahányszor összeérsz vele, az baj” – nyilatkozta a 2014-es bajnok a pályán, amire válaszként a szurkolók rögtön hangot is adtak nemtetszésüknek.

“Mindannyian fújolhatnak, ha akarnak. Nem érdekel. A rohadt győzelemért versenyeztünk, erre [Elliott] produkál egy ilyen dühkitörést… Fogta magát, behúzott elém és ott is maradt egészen addig, amíg elvesztettem az előnyömet…Készen állok arra, hogy letépjem valakinek a fejét!”



Chase szintén nem válogatta meg a szavait.

“Mindig ezt csinálja. Folyamatosan rád fut más pályákon is, aztán vagy sikerül kárt okoznia, vagy nem….Megtette velem Darlingtonon is, mivel már unta az ellenem való versenyzést. Az teljesen mindegy, hogy szándékos volt-e. Nem érdekel, hogy ki ő és mióta van itt. Ki fogok állni magamért és a csapatomért.”

Harvick később infantilisnek nevezte kollégáját, a köztük lezajlott “beszélgetést” pedig úgy jellemezte, mintha csak a kilencéves fiával társalgott volna.



A történtek óta már egy hónap eltelt, az SHR-es azonban továbbra sem felejt és amint most, charlotte-on alkalma nyílt rá, rögtön le is csapott ellenfelére.

A verseny 55. körében Harvick hátulról meglökte Elliottot, aminek következtében a regnáló bajnok a 7-es kanyar falának ütközött.

A baleset után Elliottal rögtön közölte gárdája a rádión keresztül, hogy üsse ki Harvickot, amint újra a közelébe kerül.

Chase-nek egy ideig kisebb gondja is nagyobb volt a revansnál, lévén autójának hátulja olyan mértékben megsérült, hogy még az is kérdés volt, egyáltalán be tudja-e fejezni a versenyt.

Lifegő elemeket maga után húzva számos kört megtett, amit látva kész csoda volt, hogy a NASCAR nem intette ki fekete zászlóval. Végül ezeket el is hagyta, törmelék miatt sárga jelzést előidézve.

Elliott végül tizenegy körrel a leintés előtt került újra Harvick mögé, nagy igyekezetében pedig a veterán versenyző hibát vétett és belecsapódott az 1-es kanyar falába.

Ezzel nem csak a futamától, de a 2021-es bajnoki címről szőtt álmaitól is búcsúzhatott, miután sem győzelme, sem pedig elég pontja nem volt ahhoz, hogy bejusson a playoff top 8-as szakaszába.



Elliott viszont a tizenkettedikként ért célba, amivel továbbra is meccsben maradt a titulusért.

“Karma” – reagálta le a 25 éves pilóta csapata a rádión keresztül.

A baleset után Harvick – akinek egyébként ez volt a 750. Cup-futama – meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott.

“Emlékeznek Bristolra?” – válaszolta arra a kérdésre, hogy direkt ment-e neki Elliottnak.

“Néha a való élet jó leckéket tanít.”

Amikor az NBCSN riportere arról próbálta faggatni őt, hogy most már egálban vannak-e ellenfelével, Harvick mosollyal az arcán, de szó nélkül elsétált.

Elliott látszólag teljesen nyugodtnak tűnt.

“Ami Kevint illeti, kellemes holtszezont és boldog karácsonyt kívánok neki” – mondta gúnyosan, ugyanakkor rezzenéstelen arccal.

“A véleményem továbbra sem változott róla. Mi előretekintünk és most örülünk. Továbbra is harcolni fogunk. Jövő héten Texasba megyünk, én pedig csak a munkámra koncentrálok.”



Ekkor közölték vele, hogy Harvick valóban bosszúból üthette ki őt a pályáról, amire Elliott annyit válaszolt:

“Ó, hát akkor gratulálok.”

Amikor az újságírók arról érdeklődtek, adott esetben ő kilökte volna-e Harvickot, így reagált:

“Nem vagyok biztos benne.”

Ennél többet azonban nem volt hajlandó mondani a helyzettel kapcsolatban.

A Harvick-Elliott viszály kapcsán megszólalt maga Rick Hendrick is.

“Remélem, hogy a NASCAR közbe fog lépni” – jelentette ki az üzletember a verseny utáni sajtótájékoztatóján.

“A csapatfőnökök minden tőlük telhetőt megtesznek, de az ilyen dolgok magukon a versenyőkön múlnak. Voltam már régebben ehhez hasonló helyzetben és akkor a NASCAR képes volt kezelni.”

Hendrick ezzel a hírhedt Dale Earnhardt Sr. és Geoff Bodine közötti párharcra utalt, aminek során a két versenyző többször is szándékosan kiütötte egymást. A balhé végül odáig fajult, hogy a NASCAR-nak kellett szervezeti szinten közbelépnie.

Érdekesség, hogy pontosan ezek az események adták végül az ötletet a ‘Mint a villám’ című filmhez.

“Remélem már vége [a Harvick vs. Elliott közti konfliktusnak]. Nem így akarunk versenyezni, ez nem a mi stílusunk. Ha valaki jobb nálad, akkor ő nyer. Mindenki csinálja a saját dolgát. Ha megvernek, akkor ez van. Sosem jó dolog az ellenfelet direkt balesetbe hajszolni.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy