Grosjean és Johnson letette az Indy 500 alkalmassági vizsgáját

Megtette az első nagy lépést az Indianapolis 500-on való részvétel felé Romain Grojsean és Jimmie Johnson.
Szerdán, az Indianapolis Motor Speedway 2.5 mérföldes oválján mindketten sikeresen teljesítették a versenyen való induláshoz kötelezően előírt, három fázisból álló Rookie Orientation Progamot.
Ennek során 10 kört kellett megtenniük 205 – 210 mph (330 – 338 kmh) közötti átlagsebességgel, majd 15-öt 210 – 215 mph-val (338 – 346 kmh), végül pedig szintén 15-öt 215 mph (346 kmh) feletti tempó mellett. Ezen körszámokat nem volt muszáj egyhuzamban lefutniuk.
Az anyatermészet szeszélye miatt azonban a francia és az amerikai csak az első két fázison jutott túl teljes egészében.
A nap során többször is meg kellett szakítani a körözést eső miatt, a harmadik szakaszban viszont már olyan mennyiségű csapadék zúdult a pályára, hogy esély sem lett volna a felszárítására napnyugta előtt.
Ekkor az amerikai tíz, a francia pedig csak két körre volt attól, hogy letudja a komplett ROP-ot.
Végül az IndyCar úgy döntött, a hiányzó mérföldek ellenére megelőlegezik nekik a vizsgát, mivel mindketten bizonyították, hogy megvan a kellő sebességük.
Ennek köszönhetően már jogosulttá váltak arra, hogy ott legyenek az áprilisi kollektív, nyílt teszten.
A hiányzó köröket itt pótolhatják be.
>>>>>KAPCSOLÓDÓ: Grosjean: Oválon nem kísérletezhetünk a lehetetlennel

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough