NASCAR: Hamlint dühítik a vádak, miszerint Wallace bundával nyert Talladegán

NASCAR: Hamlint dühítik a vádak, miszerint Wallace bundával nyert Talladegán

NASCAR: Hamlint dühítik a vádak, miszerint Wallace bundával nyert Talladegán


Az eső miatt hetvenegy körrel hamarabb kellett leinteni a NASCAR Cup hétfői, talladegai versenyét.

Ennek következtében a piros zászló pillanatában élen állt Bubba Wallace-nál landolt a legjobbnak járó trófea.

A 23XI Racing pilótája ezzel a szervezet legmagasabban jegyzett szériájának második afroamerikai futamgyőztese lett Wendell Scott 1963-as diadala óta, egyben az első az 1971-ben kezdődött Cup-érában.

Wallace sikerét azonban a közösségi médiában sokan megkérdőjelezték, mondván a NASCAR elcsalta számára a futamot.



Indoklásként felhozták, hogy a szóban forgó versenynek otthont adott Talladega Superspeedway egyrészt az alabamai pilóta hazai pályájának tekinthető, másrészt pedig pontosan itt zajlott egy évvel korábban a hírhedt hóhérkötél-botrány.

Mint ismeretes, 2020 júliusában – egy héttel a konföderációs zászló Wallace által messzemenőkig támogatott betiltása után – a NASCAR bejelentette, hogy akasztófahurkot találtak a pilóta garázsán. Ez gyűlölet-bűncselekménynek minősül, így az FBI is bekapcsolódott az ügybe nem kevesebb, mint tizenöt ügynökkel.

Míg zajlott a nyomozás, a futam előtti felvezető show-t teljes egészében Bubbának szentelték. A mezőny tagjai tolták a rajtrácsra az autóját, majd felsorakoztak mögéje, így mutatva támogatásukat.

Végül azonban kiderült, hogy szó sem volt halálos fenyegetésről, a hurok pedig nem más volt ,mint egy sima ajtónyitó zsinór, ami már évekkel korábban is ott lógott.

A konteósok továbbá azt is felhozták, hogy az idei futam pontosan két nappal azt követően került megrendezésre, hogy a NASCAR negatív előjellel a mainstream média radarjára került, miután a szombati Xfinity-verseny után a közönség a győztes Brandon Brown interjúja közben a “Fuck Joe Biden” szavakat skandálta.



A helyzeten pedig csak tovább rontott az NBC riporternője, aki ott helyben azzal próbálta menteni a helyzetet, azt állítva, hogy valójában a “Let’s go Brandon” hagyta el a nézők száját.

Az eset kapcsán rengetegen kezdték ismét azzal vádolni a NASCAR-t, hogy a rajongótábor aluliskolázott, rasszista redneckekből áll. Márpedig ezt a bélyeget a szervezet minden erejével igyekszik lemosni magáról.

A közösségi média szerint ráadásul a Cup-futamon, miután Wallace átvette a vezetést, a mezőny tagjai nem indultak meg előre, noha a spotterek ekkor már mindenkit figyelmeztettek a pillanatokon belül várható esőre, ami a verseny végét jelentheti.



A 23XI Racing társtulajdonosa, Denny Hamlin azonban maximálisan kiáll pilótája mellett.

“Van valami igazán különleges Talladegában” – nyilatkozta a futam utáni sajtókonferencián a háromszoros Daytona 500 győztes.

“Bubba ebben az államban született, aztán ott voltak a tavalyi események… Nem tehetett róla, mégis neki kellett átmennie rajta. Az akasztófahurok-dolog után is nagyon sok minden történt vele, ami jelentősen visszavetette. Az őt kritizálóknak fel kellene nőniük és elismerni azt, amit ez a kölyök elért. Az élre állt, majd jött a sárga zászló, végül pedig a piros. Ennyi, nem több. Nagyon sokan direkt mikroszkóp alatt elemzik ki minden egyes megmozdulását, mivel abban élik ki magukat, hogy gyűlölködnek. Ezeket az embereket tisztán a gyűlölet vezérli. Beszélgettünk erről Bubbával, aminek eredményeként egy ideig távol is tartotta magát a közösségi médiától. Még én is kaptam gyűlölködő tweeteket, csak azért, mert leszerződtettük őt. Mondtam neki, ne az legyen a motivációja, hogy biztonyítsa a gyűlölködőknek, hogy tévednek. Ehelyett annak kell őt vezérelnie, hogy büszkévé tegye az őt támogató embereket. Rendkívül érzelmes most nyilván mindenki. Azt viszont magam sem gondoltam volna, hogy ennyire túlcsordul majd. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen folyamat vezetett a legelső győzelméhez a NASCAR legmagasabb szintjén. Ott vagyok minden mítingen, folyamatosan kapcsolatban állok a csapattal. Tudom, mennyire keményen dolgoznak. Sokkal jobban megérintett, boldogabbá tett ez a győzelem, mint a sajátjaim.”

Hamlint feldühítik azon vádak, miszerint a NASCAR szándékosan “belenyúlt” a végkifejletbe Wallace érdekében.

“Hülyeség. A NASCAR nem manipulálja a versenyek befutóit. A csapatok rengeteg pénzt ölnek ebbe a sportba, nem lehet csak úgy megbundázni. Én azt sem tudom, hogy egyáltalán miként lehetne ilyesmit kivitelezni. Ha rendhagyó körülmények állnak elő, akkor mindjárt azt kiabálják, hogy manipulált az eredmény. Mindenre ez a válasz, nem? Dühítő, de a gyűlölet már csak ilyen.”

Wallace igyekszik nem foglalkozni a negatív véleményekkel.

“Hálás vagyok a körülöttem lévő embereknek, hogy segítenek nekem összpontosítani azokra a dolgokra, amik igazán számítanak. Ezzel ki tudom zárni az összes baromságot, amivel napi szinten találkozom. Már győztesek vagyunk. Már van némi hitelesség a nevem mellett. Mindannyian tudjuk, hogyan működik ez a sport.”

A fiatal versenyző soha nem titkolta, hogy depresszióval küzd.

“Nagyon sok álmatlan éjszakám volt, sötét gondolatokkal. A környezetemben lévők mellett pszichiáterekkel is beszélgettem, ami elmondhatatlanul sokat segített. Megtanultam, hogy nem kell foglalkoznom azzal, hogy mit írnak vadidegenek. Régebben, egy-egy rossz verseny után elolvastam a kommenteket és hirtelen eggyé váltam velük. Elkezdtem mondogatni magamnak, hogy szar vagyok, semmit sem érek. Már a középiskolában is ilyen voltam, mindig csak azzal foglalkoztam, hogy mások mit gondolnak rólam. Ennek viszont már igyekszem véget vetni. Ha ezer körrel nyernék, akkor is lennének olyanok, akik belekötnek. Ez rendben is van. Egy embert határozottan ismerek, aki nagyon boldog amiatt, hogy nyertem: én magam. Csak ez számít.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy