Tragédia: Meggyilkolták a volt NASCAR-versenyző John Wes Townleyt

>>>>>UPDATE: Döbbenetes új információk láttak napvilágot a meggyilkolt ex-NASCAR-pilóta ügyében
Szombat este, egyelőre ismeretlen körülmények között agyonlőtték John Wes Townleyt.
A 31 esztendős volt NASCAR-pilótát kritikus állapotban szállították kórházba, életét azonban a gyors beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni.
Az incidens során egy 30 éves nő is súlyosan megsérült.
A folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva a hatóságok nem adtak ki bővebb tájékoztatást.
Mindössze annyit közöltek, hogy a bűncselekmény egy, a Georgia állambeli Athens városában lévő házban történt és családon belüli erőszak állhat a háttérben.
A gyilkossággal egy 32 éves férfit gyanúsítanak, akit Townley jól ismert.
Vádemelésre viszont eddig még nem került sor.
A JWT becenéven is ismert pilóta 2017 januárjában jelentette be visszavonulását. Döntését azzal indokolta, hogy „hétköznapi” életet szeretnei élni.
Karrierje során megfordult a Truck Series, valamint az Xfinity mezőnyében. Legnagyobb sikereit az előbbi, harmadosztályú kategóriában érte el 2 pole és 24 top 10-es helyezés formájában, 2015-ben pedig Las Vegasban győzni is tudott.
Szomorú módon halála néhány órával ezen sikerének hatodik évfordulója előtt következett be.
Townley 2014 óta a Truck-ban és az Xfinity-ben is az Athenian Motorsports színeiben versenyzett, amely csapatnak egyébként az édesapja volt a társtulajdonosa. A gárda négy éve szintén befejezte a működését.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough