IndyCar: Elköltöztethetik a Detroit GP-t, már meg is van az új pályaterv

IndyCar: Elköltöztethetik a Detroit GP-t, már meg is van az új pályaterv
credit:IndyCar Media

IndyCar: Elköltöztethetik a Detroit GP-t, már meg is van az új pályaterv


Jelen állás szerint minden esély megvan arra, hogy az IndyCar 2022-es Detroit GP-je lesz az utolsó, amelyet a Belle Isle Parkban bonyolítanak le.

A verseny szervezésével megbízott vezető tisztviselő, egyben a Penske Corporation elnöke, Bud Denker a hét elején tárgyalt a városi tanács tagjaival, amit követően szerdán hivatalos közleményt adtak ki.

Ebben bejelentették, komolyan vizsgálják annak lehetőségét, hogy az eseményt Detroit utcáira költöztetik már 2023-ban.

“Egy éves, nyári autósport-fesztivál Detroit utcáin jól képviselné a Grand Prix-versenyzés gazdag örökségével való kapcsolatunkat” olvasható a DGP sajtóanyagában.



“Lehetőséget adna arra, hogy még szélesebb közönséghez jusson el és az eddieknél is nagyobb, pozitív hatást gyakoroljon a helyi gazdaságra.”

Várhatóan pénteken újabb megbeszélésre fog sor kerülni a projekt kapcsán, az első javasolt tervezet azonban máris napvilágot látott a majdani vonalvezetés kapcsán.

Az amerikai open-wheel szakág csúcsbajnoksága bő három évtizeddel ezelőtt már versenyzett a belváros utcáin.

1989-től – a távozó Forma-1-et váltva – a Renessaince Center területén feszültek egymásnak a mezőny autói egészen 1991-ig.

Innentől viszont már kizárólag a Belle Isle Park fogadta a mindenkori mezőnyt: 1993-2001-ig a CART, 2007-2008-ban az IRL, 2012-től pedig az újra egységes IndyCar képében.









Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy