Fenomenális Palou – Először avatott spanyol bajnokot az IndyCar

Fenomenális Palou – Először avatott spanyol bajnokot az IndyCar
credit:IndyCar Media



Abszolút favoritként érkezett az NTT IndyCar Series szezonzáró, Long Beach-i versenyére Alex Palou és végül sikerült is magasba emelnie a bajnoknak járó Astor Kupát.

A 24 éves pilóta negyedikként látta meg a kockás zászlót, ami bőven elegendő lett számára ahhoz, hogy felérjen a széria trónjára.

Palou sikere révén ráadásul az IndyCar történelme során először ünnepelhetett spanyol bajnokot.

Az amerikai open-wheelben mindössze második szezonját – ebből elsőt a Chip Ganassi Racing színeiben – töltött tehetség nyolc dobogóval, ezen belül pedig három futamgyőzelemmel landolt az összetett tabella élén.

„Micsoda verseny, micsoda év, micsoda szezon!” – nyilatkozta a leintés után a széria újdonsült uralkodója, aki a CGR hatodik bajnok-pilótája lett az IndyCarban Jimmy Vasser, Alex Zanardi, Juan Pablo Montoya, Dario Franchitti és Scott Dixon után.

„A csapat fantasztikus. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a Chip Ganassi Racing része vagyok. Nem lehetek elég hálás mindenkinek, akik lehetővé tették, hogy ez megvalósuljon. Továbbra is így fogjuk folytatni.”

Palou számára nem volt annyira sétagalopp a futam.

Rögtön az első körben hatalmasat kellett fékeznie, hogy elkerülje legnagyobb bajnokságbeli ellenfele, Pato O’Ward megforgó autóját, majd később kis híján James Hinchcliffe-fel is összeakadt a pit kijáratánál.



A rázós helyzeteket szerencsésen megúszta, ami viszont már nem volt igaz O’Wardra.

A 22 éves pilóta #5 Dallara-Chevyjét a rajtot követően a Dale Coyne Racinges Ed Jones lökte meg egy sikertelen előzési kísérlet során.

A mclarenes ezt követően még folytatni tudta a futamot, a 18. körben viszont megadta magát a váltó, ami a csapat gyanúja szerint a korábbi ütközésre volt visszavezethető

Nem ez volt az első alkalom, hogy Jones nekünk jött és nem először csinált hülyeséget a szezonban” – mondta az NBC-nek a csalódott O’Ward.

„Azt kívánom, bárcsak használná kicsit jobban a fejét. Legalább tisztelné azokat, akik a bajnoki címért harcolnak.”

Az eset miatt Jones végül áthajtásos büntetést kapott, de ez már egyáltalán nem vigasztalta az Arrow McLaren SP-t.

Hosszas szervizelés után O’Ward megpróbált visszatérni a pályára, hogy legalább az összetett második pozícióját bebiztosítsa.

Végül azonban kénytelen volt végképp feladni a küzdelmet, így az idényt csak a harmadikként zárta.

A bajnokság „ezüstérmes” helyét Josef Newgarden szerezte meg, miután másodikként látta meg a verseny kockás zászlaját Colton Herta mögött.

Az Andretti Autosport üdvöskéje ezzel idei harmadik, teljes eddigi IndyCar-karrierjét tekintve pedig a hatodik győzelmét aratta.

A dobogó legalsó fokára Scott Dixon állhatott fel.

Nem csak O’Ward keseredett el a leintés után, hanem Romain Grosjean is.

A DCR/RWR pilótája keményen harcolt azért, hogy megszerezze az év újonca címet, lemaradása pedig a verseny előtt mindössze 20 pont volt a teljes szezonos Scott McLaughlinnal szemben.

Egy fallal történt kontakt következtében azonban megsérült autója hátsó felfüggesztése, aminek következtében ki kellett állnia.

A legjobb debütánsnak járó cím így a tizenegyedikként végzett új-zélandinál landolt.






Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy