Grosjean hálás azért, hogy Coyne mert vele kockázatot vállalni

Grosjean: Az IndyCar a vezetés szabadságáról szó
credit:IndyCar Media

Grosjean: Az IndyCar a vezetés szabadságáról szó


Az IndyCar szezonzáró versenyének helyszínén, Long Beachen jelentette be hivatalosan az Andretti Autosport Romain Grosjean szerződését.

A francia pilóta a gárdától tizenkét év után távozó Ryan Hunter-Reay helyét veszi át a 28-as számú, DHL által szponzorált Dallara-Honda volánja mögött.



Az új kontraktus értelmében Grosjean immár teljes szezonos tagja lesz a széria mezőnyének, aminek értelmében jövőre az Indianapolis 500-ra is megkísérli kvalifikálni magát.

Nem egyedül érkezik azonban új csapatához, lévén vele tart Olivier Boisson is, aki jelenleg a Dale Coyne Racing/Rick Ware Racingnél a mérnöke.

A hír kapcsán kiadott sajtóközleményben még csak úgy fogalmaztak, hogy a pilóta “több évre” kötelezte el magát a gárdánál, a néhány órával később megejtett, nagyszabású sajtótájékoztatón viszont Michael Andretti már elárulta, hogy pontosan két szezonról van szó.

“Két év lesz, vagy öt? Esetleg örökké? Fogalmam sincs!” – nyilatkozta Grosjean, aki családjával együtt Floridába költözik.

Egy biztos, jövünk és készen állunk arra, hogy új dolgokat fedezzünk fel. Elképesztően izgatottak vagyunk életünk vadonatúj fejezete miatt. A feleségemmel megkérdeztük a gyerekeket, hogy mi fog nekik hiányozni Svájcból, amire annyit válaszoltak: ‘Semmi'”.



Grosjean előszeretettel nevezi magát ‘Főnixnek’. A becenév két dologra utal: egyrészt a bahreini lángtengerből történt, csodával határos megmenekülésére, valamint a szakadék szélére sodródott karrierje feltámasztására.

Új közegében ráadásul hosszú idő után végre újra örömét lelheti a versenyzésben.

“Az IndyCar a vezetés szabadságáról szól, hogy úgy terelgetheted az autódat, ahogyan neked jó. Az egész csomag nagyon tetszik: az, hogy élvezhetünk minden egyes kört, a tény, hogy bármelyik csapattal versenyképes lehetsz, nem beszélve a paddock atmoszférájáról és nyilvánvalóan a rajongók támogatásáról.”

A 35 éves versenyző nem mulasztott el köszönetet mondani annak a Dale Coyne-nak, akinek gárdájánál megkezdhette IndyCar-karrierjét.

“Dale megadta nekem a lehetőséget, hogy megérkezzek az IndyCarba és neki versenyezzek, miközben még azt sem lehetett tudni, egyáltalán bírni fogják-e a kezeim. Ő viszont csak annyit mondott: ‘Tegyünk egy próbát'”.

Az eredeti tervek szerint Grosjean már januárban megejtette volna első tesztjét, de ezt halasztani kellett, mivel a sérült kezei még nem voltak abban az állapotban, hogy beüljön a szervó nélküli Dallara-Hondába. Coyne azonban nem esett pánikba és töretlenül bízott a sikeres debütálásában.

Ezt végül újonca egy pole-lal és három dobogós hellyel hálálta meg: két második pozícióval az IMS roadján, valamint egy harmadik befutóval Laguna Secán.

“Nehéz volt közölni vele, hogy elhagyom a csapatot. Szerintem ez a gárda a legideálisabb hely minden IndyCar-pályafutását megkezdő versenyző számára. Közhelynek tűnhet, de tényleg olyan, mint egy nagy család. A srácok mindent megadnak amire szükséged van. Nem érzed annyira a nyomást sem, mint egy topcsapatnál. Hálás vagyok nekik.”





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy