NASCAR: Betegség miatt továbbra sem versenyezhet Brett Moffitt

NASCAR: Betegség miatt továbbra sem versenyezhet Brett Moffitt
credit:IMS Media


NASCAR: Betegség miatt továbbra sem versenyezhet Brett Moffitt


Darlington után az Xfinity Series richmondi futamát is csak a kívülről szemlélheti Brett Moffitt.

Az Our Motorsports pilótája mindössze órákkal a rajt előtt lépett vissza a múlt szombati versenytől egészségügyi problémákra hivatkozva.

Arról továbbra sincs hivatalos információ, hogy mik a 2018-as NASCAR Truck Series bajnok panaszai, az viszont immár biztos, hogy ezen a hétvégén sem ülhet autóba.

Helyét a darlingtoni fordulóhoz hasonlóan most is Ty Dillon veszi át.

“Ott leszek Richmondban a csapattal, de csak mint néző a pitben” – magyarázta Moffitt.

“Az elmúlt szombaton, útban Darlington felé rosszul kezdtem érezni magam, ami végül a verseny kihagyásához vezetett. A hét folyamán konzultáltam az orvosaimal, akik azt szeretnék, hogy elővigyázatosságból ne vegyek részt a soron következő futamon sem.”

A 29 éves iowai az utóbbi hetekben azzal váltott ki felháborodást a NASCAR közösségén belül, hogy néhány – azóta törölt – Instagram-posztban gyúnyolódott a maszkviselésre vonatkozó előírásokon.

Ebből adódóan sokan máris azt kezdték terjeszteni, hogy a járványügyi védekezést nyíltan figyelmen kívül hagyó Moffitt COVID miatt kényszerült partvonalra.

Ez azonban nyilvánvalóan álhír, lévén koronavírus-fertőzés esetén nem engednék meg neki, hogy a pályán tartózkodjon.



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy