Megtört az átok: Denny Hamlin győzelemmel kezdte a NASCAR Cup rájátszását

Megtört az átok: Denny Hamlin győzelemmel kezdte a NASCAR Cup rájátszását
credit: Toyota Racing


Megtört az átok: Denny Hamlin győzelemmel kezdte a NASCAR Cup rájátszását


Mindent beleadott, az utolsó körökben pedig igyekezetében még a falat is többször megkóstolta Kyle Larson – beleértve egy, az ő szavaival élve “videjátékos próbálkozást -, de ez sem lett elegendő ahhoz, hogy befogja Denny Hamlint a NASCAR Cup rájátszását megnyitó Southern 500-on.

A Joe Gibbs Racing versenyzője ezzel pontot tett idei nyeretlenségi sorozatára, egyben pedig bebiztosította helyét a playoff második, top 8-as szegmensében.

Hamlin – aki az áprilisi, richmondi futam óta még csak szakaszgyőzelmet sem tudott szerezni – szám szerint negyvenötödik főkategóriás sikerét aratta, ebből a negyediket a Darlington Racewayen.

Másodikként a már említett Larson zárt a Hendrick Motorsports színeiben, míg a harmadik helyen Ross Chastaint intették le, amivel ráadásul a legjobb, rájátszáson kívüli pilóta is lett.



Nem kezdődött viszont jól a bajnoki címért zajló hajrá több, a kupára hajtó versenyzőnek.

Michael McDowell (Front Row Motorsports), Kyle Busch (Joe Gibbs Racing), William Byron (HMS) és Chase Elliott (HMS) balesetek miatt kényszerült idő előtt feladni a küzdelmet.

Utóbbi két kollégájához hasonlóan szintén a Hendrick Motorsportsot szolgáló Alex Bowman már az első szakaszban falazott. Ő több extra pitkiállás árán végül folytatni tudta, de be kellett érnie a huszonhatodik hellyel, négy kör hátrányban.

A Team Penske-s Ryan Blaney pedig a verseny végén forgott meg fékhiba következtében, így csak a huszonkettedik pozícióban fejezte be a napot.

Szintén rosszul alakult a futam a playoffban nem szereplő Cody Ware számára, aki szénmonoxid-mérgezésre utaló tünetek miatt állt ki.

A probléma egy korábbi ütközésre volt visszavezethető, aminek során megsérült az autója, a kipufogógáz pedig bejutott a belső térbe.

A Rick Ware Racing pilótája bő másfél órát töltött a pálya orvosi központjában, mire elég jól lett ahhoz, hogy biztonságosan útjára engedhessék.

Az első szakaszt Hamlin, míg a másodikat Larson nyerte.

A Cup rájátszása szeptember 11-én, a Richmond Racewayen folytatódik.





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy