IndyCar: Portlandben debütál Callum Ilott

IndyCar: Portlandben debütál Callum Ilott




A Juncos Hollinger Racing hivatalosan bejelentette, hogy Callum Ilott fogja vezetni a csapat 77-es számú Dallara-Chevyjét az IndyCar szeptember 12-ei Portland Grand Prix-jén.

A 2020-as F2-es szezon második helyezettje, egyben a Ferrari akadémistája és az Alfa Romeo jelenlegi tartalékosa hétfőn már át is esett az üléspróbáján, a hét későbbi részében pedig megejti az IndyCar kötelező orvosi ellenőrzését is.

“Örömmel és izgatottan jelentem be, hogy versenyezni fogok a Juncos Hollinger Racinggel Portlandben” – idézi a gárda hivatalos sajtóközleménye a 22 éves pilótát, aki az éles bemutatkozása előtt még egy teszten is részt fog venni.

“Ez lesz az első alkalom, hogy az IndyCarban és az Egyesült Államokban mérethetem meg magam, ami elég nagy változás az európai oldalhoz viszonyítva. Köszönetet szeretnék mondani a Ferrari Versenyzői Akadémiának, amiért megengedték számomra, hogy éljek ezzel a lehetőséggel. Szintén köszönettel tartozom Ricardo Juncosnak és Brad Hollingernek is, hogy a csapat fedélzetére hoztak.”

A Juncos alapította gárda utoljára a 2019-es Indy 500-on szerepelt a széria mezőnyében. Ekkor azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy a kvalifikáción Kyle Kaiser által sikerült kiejteniük a náluk jóval nagyobb anyagi háttérrel bíró McLaren Racinget Fernando Alonsóval a volán mögött.

Összehasonlításként: csak a wokingiak IMS-en felállított motorhome-ja több pénzbe került, mint a Juncos komplett, májusi költségvetése.

A csapat néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy partnerkapcsolatba léptek az F1-es Williams csapat korábbi részényesével, Brad Hollingerrel, aminek révén nem csak az idei szezon utolsó három futamán – Portland, Laguna Seca, Long Beach – indulnak, hanem a komplett 2022-es évre is nevezni fognak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a későbbi versenyeken kik fogják vezetni az autót.



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy